1956 szelleme máig él

A magyar történelem talán legkiemelkedőbb 20 napja zajlott 1956-ban Magyarországon. Egy nemzet felemelte fejét és nemet mondott az elnyomásra, a diktatúrára és szembeszállt a világ akkori legnagyobb birodalmával, Szovjetunióval, amely fennállása alatt emberek millióinak halálát okozta.

Az 1956-os forradalmat megelőző hét esztendő gyűlölt kommunista diktátora Rákosi Mátyás volt, Sztálin leghűségesebb tanítványa. A rendszer mindennapjait a következő szavak szőtték át: sztahanovista, osztályellenség, igazolóbizottság, gyűjtő- és szűrőtábor, lefüggönyözött fekete kocsi, éjjeli-hajnali csengőfrász, kuláklista, rendőr bíráskodás, kitelepítés s talán a legszégyenteljesebb, legembertelenebb kifejezés: az internálás. A diktatúra által okozott sebeket alig enyhítette Rákosi Mátyás 1956 júliusában történő leváltása és Szovjetunióba költöztetése, mivel helyére bűntársa, Gerő Ernő került.

A magyaroknak elegük volt az ÁVH korlátlan terrorjából, a diktatórikus kormányzásból, a koncepciós perekből, az esztelen és logikátlan gazdaságirányításból, illetve az alacsony életszínvonalért felelős kommunista vezetésből.  Az elkeseredés és düh nyomán küszöbön állt a forradalom Magyarországon 1956 őszén.

Lengyelországban munkásfelkelés zajlott, amivel a magyarok szimpatizáltak, ezért a Bem szoborhoz szolidaritási nagygyűlést szerveztek 1956 október 23-ra. A hatalom először betiltotta, majd engedélyezte a nagygyűlést. A tüntetők a gyújtó hangulatú beszédek hatására belelkesedtek, és az Országház előtt Nagy Imrét követelték a kormányba. Az események ezután felgyorsultak: Nagy Imre miniszterelnök lett, a tüntetők ledöntötték a Sztálin szobrot, elfoglalták a Rádiót, megküzdöttek a szovjet katonákkal és demokratikus kezdeményezések indultak útjukra. A forradalmi lendület hatására átalakult a kormány, Nagy Imre kimondta a Varsói Szerződésből való kilépést és az ország függetlenségét.

A forradalom és szabadságharc hősei, a pesti srácok, az ifjak és idősek felismerték az összefogás és a magyar szív erejét. Nem kérdeztek, nem kérkedtek, nem akartak mást, csak egy független, szabad magyar hazát. Kulcsszavaik a következők voltak: egységesség, testvériesség és szeretet! Mindez összekötötte a fővárossal a vidéket, a diákot a munkásemberrel, a nemzetőr honvédet az értelmiségivel, a pesti srácokat a megbélyegzett polgárokkal! Erről tanúskodott a teherautókon szállított élelemosztás, az állandó véradás, a kilőtt kirakatok mögött ki nem rabolt bolt, vagy az érintetlen becsületkassza! Minden forrás azt igazolja, hogy a forradalom alapélménye a nemzeti egység volt, és a felszabadultság boldogsága. 1956. október végén az az érzés, hogy együtt van a nemzet, együtt van az ország, mindennél erősebb volt. És mindenki felszabadult, mert végre, hangosan és nyilvánosan, kimondták az igazságot.

Magyarország két nap alatt átlépett a jövőbe, és magával vitte egész Európát. Először fordult elő a kommunizmus történetében, hogy egy nép nyíltan fellázadt az önkény ellen, s bár győzni akkor nem tudott, de gyógyíthatatlan sebet ejtett a legpusztítóbb zsarnokság testén. A vén kontinens szeme kipattant, mint egy súlyos kór lázálmából ébredő beteg. Szerte a vasfüggönyön kívüli világban, tömegével fordítottak hátat az eszmének adták vissza tagkönyvüket a kommunista, illetve szocialista pártok addig lelkes tagjai, amelyek vezetői, ideológusai felnéztek a Szovjetunióra, azt vélvén, hogy az ott megvalósított „szabadságot” náluk is meg kell valósítaniuk. A magyar nemzet élethalálharca majd az azt követő embertelen megtorlás felnyitotta szemüket.  A kommunista diktatúrával együtt élni nem lehet.

„A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben.”

Albert Camus (1957)

A magyar forradalom és szabadságharc elbukott. A nagyhatalmi érdekek úgy alakultak, hogy a nyugati államoknak fontosabb volt a Szuezi válság megoldása, mint a magyar ügy. Ennek fejében Hruscsov szabad kezet kapott a magyarországi helyzet megoldására. Az újjászervezett diktatúra a bosszú tekintetében Haynaut is túlszárnyalta. A harcokban 2400 magyar halt hősi halált. Kivégeztek 229 főt. Az elítéltek száma 26000 volt és 200000 magyar emigrált. 1961-ig akasztottak, köztük olyan fiatalokat, akik a harcok idején és letartóztatásukkor még kiskorúak voltak. A bosszúéhes hatalom kivárta, míg nagykorúak lettek. A forradalom és szabadságharc eredménye mégsem a kudarc, hanem a magyar nemzet szabadságszeretetének ismételten történő megnyilvánulása, ami reményt és hitet adott minden rab nemzetnek.

Hősköltemény egy pesti srácról

Te napköziben nevelkedett apró kamasz,

Te, akinek élete mindössze

vagy tizenöt sivár tavasz.

Te, kibe már az A. B. C.-vel

tömték az ideológiát,

A szovjet tankok vad tüzében

zengted a szabadság dalát.

A tankok acél záporában

sem remegett gyenge kezed.

Bátran markoltad meg a géppisztolyt,

és szórtad rájuk a tüzet.

Kicsiny szíved tán összerezzent,

de lábad bátran szaladt.

Kezedből nyugodt, biztos ívben

repült a benzines palack…

Te pesti srác, te hősök hőse

ontottad drága véredet,

s a kivívott szent szabadságban

megkaptad érte béredet.

Te kicsiny bajtárs – esküszünk, hogy

megvédjük ezt a drága vért,

mert nem lehet, hogy kicsiny szíved

hiába ontott annyi vért…

Te pesti srác,

Te napköziben nevelkedett apró kamasz!

Te, akinek élete mindössze

Vagy tizenöt sivár tavasz.

Téged, ki ezt a drága élted

hazádért így adtad oda,

amíg magyar él a földön:

nem felejtünk el soha!

(Szentkúti Ferenc)

Vélemény, hozzászólás?