2023 legjobb húsvéti programjai Kelet-Magyarországon

Idén négynapos hosszú hétvégével ünnepeljük a kereszténység legnagyobb ünnepét, a húsvétot, és számtalan program vár.

Bőséges a kínálat a Dunától keletre fekvő területeken is. Nézzük Nógrád, Csongrád-Csanád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves vármegyék legfontosabb programjait!

 

Hollókőn április 7-10. között Húsvéti Fesztivált rendeznek, ami minden évben Nógrád legkiemelkedőbb eseményének számít. Hollókő idén négy napon át kínál a koncertek mellett folklórral, palóc ételekkel és ízekkel, valamint népszokásokkal kapcsolatos programot a látogatóknak. Vasárnap és hétfőn ismét megtekinthetik a húsvéti locsolkodást a templomnál és az alsó kútnál. Hollókő élő, működő falu, melynek lakói húsvétkor magukra öltik híres, színpompás népviseletüket, és életre keltik a magyar húsvéti népszokások legjavát. Idén csatos üvegbe zárva haza is lehet majd vinni a Hollókői Locsolóvizet.

A kereszténység legnagyobb ünnepe Mátraverebély-Szentkút Nemzeti Kegyhely életében is kiemelt jelentőséggel bír. Április 9-én 9 órakor kezdődik a szentmise és ételszentelés, majd 10 óra 45 perckor indul a körmenet, amelyet az ünnepi szentmise követ.

 

Locsolkodás (Fotó: MTI/ Komka Péter)

 

Somoskőn a Húsvéti Sokadalom és Piknik kínál sok érdekességet április 8-án  a Kirándulóközpontban, ahol többek között tojásfaállítás, fazekaskodás gyerekeknek, kézműves vásár, táncház és túrázási lehetőség várja a látogatókat.

Falusi Húsvétot tartanak a nyíregyházi Sóstói Múzeumfaluban  április 7-10. között. Idén is rengeteg programon vehetnek részt az érdeklődők, és kipróbálhatják a tojásfestést. Magyarország legnagyobb regionális skanzenében a húsvéti program során lesz falusi locsolkodás, kézműves foglalkozás, kölnivízkészítés, falusi vásár, táncműsor, a gyerekek játszhatnak népi játékokat és felülhetnek a kosaras körhintára is.

 

Matyóföldön is ünnepelnek

 

Huszadik alkalommal kerül megrendezésre az UNESCO szellemi örökség részét képező Matyó Húsvét Mezőkövesden. A tradicionális ünnepen április 9-10-én zenés és interaktív foglalkozásokkal várják az érdeklődőket. A Matyó néptáncegyüttes és a térség hagyományőrző csoportjainak köszönhetően jobban megismerhetjük a térségre jellemző kulturális örökséget, gyönyörű viseleteket. Lesznek bábelőadások, népi játékok, kézműves foglalkozások, koncertek, fellépnek néptáncosok, és a vödrös locsolkodás sem marad el.

 

Hímes tojás (Fotó: MTI)

 

Ópusztaszeren április 7-8. között elevenednek meg a régi idők hagyományai, húsvéti szokásai az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. A látogatók megtanulhatják a húsvéti tojás festését, megismerhetik a legfinomabb húsvéti kalács receptjét és részt vehetnek számos előadáson, kézműves foglalkozáson. Betekintést nyerhetnek a 10. század rejtelmeibe, lőhetnek íjjal, valamint kipróbálhatják a nemezelést.

 

Eger hagyományőrző programmal és hangversennyel ünnepel

 

Húsvétot tartanak az Egri várban. Április 7-10. között a hosszú hétvégén több alkalommal mutatják meg magukat a vár vitézei és asszonyai, akik történetekkel, fegyver- és viseletbemutatókkal és gasztronómiai előadásokkal készülnek a látogatóknak. Kézművesek és népi iparművészek a nemezelés, a kártolás, a szövés-fonás, kovácsolás, a fafaragás és a bőrdíszműves mesterségekbe nyújtanak betekintést. Április 9-én, vasárnap 17 órától pedig Händel Messiás című oratóriuma csendül fel a Dobó téri Minorita templomban; Jónás Krisztina, Ducza Nóra, Bakos Kornélia, Kéringer László, Jekl László, a Kodály Kórus Debrecen és a Savaria Barokk Zenekar előadásában, a húsvéti hangverseny karmestere  Németh Pál lesz.

 

Áldott, boldog húsvétot kívánunk minden kedves olvasónknak!

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: Tojásfestés (Fotó: MTI/ Krizsán Csaba)

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek