237 iskolát kezdő gyerek számára nyújt segítséget a Varázstáska

Tanszergyűjtő akciójuk végén 237 gyermek iskolakezdését segítette a Varázstáska alapítvány. A széleskörű összefogás nyomán csaknem ötmillió forintnyi készpénz és tanszer gyűlt össze, amivel több mint kétszáz gyermek iskolakezdését segítik a szervezők.

 

Rászoruló kecskeméti gyermekek iskolakezdését segítik

 

Harmadik alkalommal hirdette meg az önkormányzat partnereivel a Varázstáska jótékonysági tanszergyűjtő akciót július 26-án, melynek keretében egy hónapig gyűjtötték a felajánlásokból származó tanszereket, a rászoruló kecskeméti gyermekek iskolakezdését segítve. Az összegyűlt adományt hétfőn délelőtt adták át a családoknak az Ifjúsági Otthon Tükörtermében. Az akció évről évre egyre nagyobb siker, amit a számok is jeleznek. 2020-ban több mint négymillió forint gyűlt össze, ebből 224 gyermek iskolakezdési támogatása valósult meg. Tavaly az összegyűjtött nagyjából 4,5 millió forint adományból 235 hátrányos helyzetű gyermek kapott segítséget. Idén közel ötmillió forint a pénz- és tanszer adományok értéke, ebből 237 gyermek kap iskolakezdési támogatást.

 

További 147 gyermek beiskolázását segítették

 

Az eseményen Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere köszöntötte a jelenlévő támogatókat és családokat.

– Az akcióval mi is szeretnénk levenni az iskolakezdés jelentette terhet a szülők és gyermekek válláról. Évek óta egyre szélesedik a családokat segítő összefogás, melynek az önkormányzat adja a gerincét az iskolakezdési támogatási rendszerével és ehhez csatlakoztak a partnerek, segítők – mondta  a polgármester hozzátéve, hogy az akción felül felül az önkormányzat a Városi Szociális Közalapítványon keresztül további 147 gyermek beiskolázását segítette fejenkénti 15 ezer forinttal, ami összesen több mint 2,2 millió forint.

 

347 gyermek részesült beiskolázási támogatásban

 

– Az önkormányzat szociális támogatásokról szóló rendelete alapján további 347 gyermeket részesített beiskolázási támogatásban, fejenként 10 ezer forinttal, összesen tehát 494 gyermeknek 6,175 millió forint támogatást nyújtott az önkormányzat a Varázstáska adománygyűjtésen felül, a Varázstáskával együtt pedig 731 gyermek iskolakezdését segítette a város több mint 11 millió forinttal – ismertette a számokat Szemereyné Pataki Klaudia, méltatva a gyűjtésben részt vevő partnerek lelkesedését és elhivatottságát.

Az akciót gyűjtőpontként és támogatóként is segítette az Auchan áruház, a Malom Központ, Firka papír-írószer, a Tesco Áruházak és idén új gyűjtőpontként és támogatóként a Plazma Center és a Family Market.

 

Segítők és támogatók

 

Szervezők és egyben támogatók volt a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, a Trendalelke Vállalkozónői Közösség, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft.

A szervezésben segédkezett az Együtt a Kecskeméti Családokért Alapítvány, a Bács-Kiskun Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház,a Biztos Kezdet Gyerekház,az Egyedülálló Szülők Klubja és Kecskemét Önkormányzata.

Forrás: Baon.hu

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek