27 kisgyermek vehette birtokba a katonatelepi új bölcsődét

Új, 27 fős, kétcsoportos önkormányzati bölcsőde épült Katonatelepen. A Platán utcában, a meglévő óvoda épülete mellett a helyi adottságok és lehetőségek figyelembevételével valósult meg a beruházás bruttó 443 millió forint pályázati forrásból.

 

2019-ben határoztak arról, hogy a bölcsőde megépül

 

Hétfőn tartották a Fürtöcske Bölcsőde sajtónyilvános bejárását, melyen részt vett Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, dr. Fekete Gábor, Katonatelep önkormányzati képviselője és a kivitelező képviselői.

A város vezetése a Katonatelepen élő családok igényeit szem előtt tartva 2019-ben határozott arról, hogy Katonatelepen új bölcsődét alakít ki.

 

27 gyermekkel indították meg a gondozási évet szeptember 5-én

 

A közel 500 négyzetméteres, két csoportszobás, energia-hatékony és komplex módon akadálymentesített bölcsőde 26 férőhellyel rendelkezik, jelenleg 27 gyermekkel indították meg a gondozási évet szeptember 5-én. A bölcsődében a vezetővel együtt kilencen végzik a feladatukat, közülük négy kisgyermeknevelő, két dajka, ketten pedig a konyhán dolgoznak. A beruházással három új munkahelyet is teremtett az önkormányzat. A bölcsőde a szabványnak megfelelően földszintes, melyben két csoportszoba, gyermekmosdók és gyermeköltözők, közösségi és egyéb szükséges szociális és kiszolgáló helyiségek (illemhelyek, zuhanyzók, öltözők, irodák, raktárak, mosó stb.), valamint melegítőkonyha kapott helyet.

 

Jó minőségű nyílászárók mellett 22 napelem

 

A későbbi bővíthetőség érdekében funkcionális csoportosítással a gazdasági rész (melegítő konyha és kiszolgálóhelyiségei, gépészet) az utcafronton a délnyugati telekhatár mentén, az intézményvezetői épületrész az utcafronttal párhuzamosan, a csoportszobák és kiszolgálóhelyiségeik a telek belső felén kaptak helyet. A csoportszobákhoz a játszóudvar felé teraszok kapcsolódnak. Az épület a mai igényeknek és követelményeknek megfelelően, korszerű anyagok és rendszerek használatával létesült, energetikailag korszerű, épületszerkezetei és energetikai mutatói a költségoptimalizált követelményszintnek felelnek meg. Az épület rezsiszámláját a korszerű szigetelés és a jó minőségű nyílászárók mellett 22 napelem szolgálja, ezeket a délnyugati nyeregtetőre helyezték fel.

 

A beruházás jelentős segítség a környéken lakók számára

 

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester kiemelte, hogy a beruházás hozzájárult Katonatelep városrész szolgáltatási színvonalának emeléséhez, az élhetőségének javításához, valamint ahhoz, hogy az érintett – eddig bölcsődei szolgáltatással ellátatlan – lakóövezet esetében a minőségi közszolgáltatásokhoz egyenlő eséllyel biztosítsák a hozzáférést. Véleménye szerint a beruházás jelentős segítség a környéken lakók számára. Katonatelepen sok fiatal család épített vagy vásárolt házat a családtámogatásoknak köszönhetően, akiknek nagy segítséget jelent a bölcsőde abban, hogy nem kell elmenniük a városközpontig azért, hogy szép és biztonságos környezetben tudhassák gyermekeiket a munkaidő alatt.

 

695 négyzetméteren kialakított játszóudvar

 

Fekete Gábor, a kerület önkormányzati képviselője is üdvözölte az új fejlesztést, méltatva a szép és funkcionális kialakítást.

Almási Viktória bölcsődevezető elmondta, hogy a fejlesztéssel a szakmai előírásoknak mindenben megfelelő intézményi környezet és eszközháttér alakult ki, amely hozzájárul a magas színvonalú gondozási-nevelési tevékenység ellátásához. A 695 négyzetméteren kialakított játszóudvar lehetőséget biztosít a kora gyermekkori mozgásfejlesztés megvalósítására. Ezt szolgálja a technikailag elzárható, aszfaltozott pálya, melyen biztonsággal játszhatnak a gyerekek lábbal hajtható kismotorjaikkal.

 

A falakat a Magyar népmesék rajzfilmsorozat alakjai díszítik

 

Külön kiemelendő a kültéri gyermekvécé, ami az udvarról is megközelíthető. A csoportszobákban kialakított kiságytároló pedig nagyban megkönnyíti a dajkák munkáját. A belső is különleges kialakítású, a csoportszobákban egy-egy hangulatos beülős ablak is helyet kapott, ahol a kisgyermeknevelők leülhetnek a gyerekekkel bábozni, olvasni, mondókázni. A falakat a Magyar népmesék rajzfilmsorozat alakjai díszítik, melyeket a Kecskeméti Rajzfilmstúdió készített. – írja a Baon.hu

Révhegyi Andrea

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek