3 millió eurós fejlesztésbe kezd Párkány és környéke

Párkányban Viza Centrum épül, Muzslán borlaboratórium és mezőgazdasági időjárásjelző állomás létesül, Szőgyénben termelői udvart és falusi étkek házát építenek a pénzből.

A nyertes INTERREG-pályázatnak köszönhetően 3 millió euró összértékű komoly fejlesztésekbe kezd a Párkány és Esztergom vonzáskörzetét magába foglaló Ister-Granum Európai Gazdasági Területi Csoportosulás. A nyertes uniós pályázat alapján az Ister-Granum helyi termék bejegyzett védjegyét vezetik be a piacra, és egy termékbemutató központ, a Viza Centrum is megépül Párkányban, 800 ezer euró értékben.

Muzslán bor- és mustlaboratórium létesül, továbbá lesz ott egy digitális meteorológiai hálózati állomás is. „A szőlőtermelők egész biztos, hogy díjazni fogják a rendszert, ami az időjárás-előrejelzés alapján szőlőbetegségekre és egyéb, más, szükséges beavatkozásokra fogja figyelmeztetni őket.ˮ– mondta el Nagy Péter, az Ister-Granum EGTC igazgatója. A borlabor egyébként azért is fontos lesz, mert a helyi és régióbeli gazdák itt vizsgáltathatják majd be hivatalosan a boraikat, nem kell ezért a fővárosba utazniuk, és helyben palackoztathatják és címkéztethetik majd a bormintákat is.

A nyertes projekt célja egy határon átnyúló helyitermék-hálózat, egyfajta klaszter létrehozása, és ezen keresztül az eurorégió gazdasági fejlesztése, munkaerőpiaci helyzetének javítása és a regionális identitástudat erősítése. Ennek részeként az Ister-Granum egész területén kialakítják a termelői piacok hálózatát a határ mindkét oldalán, helyi termékekkel.

A programban tizenkét partnertelepülés vesz részt a Duna mindkét oldaláról. Párkányban termékbemutató központ, a Viza Centrum épül, nyolcszázezer euró értékben. Szőgyén termelői udvart, hagyományos falusi étkek házát és termelői piacot hoz létre, 280 ezer euró értékben. „Lesz egy kinti, falazott nagy kemence, itt készül majd a szőgyéni lakodalmas kalács, a kemencés lepény és a kenyér – csupa hazai finomság. Emellett egy régi családi házat is megvett a falu, ezt felújítjuk, és itt nyitjuk majd meg a falusi étkek házát, ahol interaktív módon, a fiatalokat és gyerekeket illetve a látogatókat is bevonva mutatjuk majd be a régi főzési módszereket, a régi befőzéseket, egyebeket.ˮ – részletezte Méri Szabolcs polgármester.

A nyertes pályázat fontos tétele az a közel 300 ezer eurós fejlesztés is, amely Ipolyszakálloson valósul meg, az ottani méz- és gyümölcsfeldolgozót bővítik. Új pasztörizáló és új csomagológépet vásárolnak a lekvárok és mézek tégelyezésére. Lesz továbbá két új, mobil szállítókonténer, hűtőszekrénnyel, polcokkal, asztalokkal, számítógéppel, nyomtatóval. Ehhez kapcsolódóan a már meglévő szobi mellé Letkésen és Bernecebarátin két új terményátvevő központot is létesítenek. Nagymaros piacát tovább fejlesztik, Bajóton pedig egy új közösségi piacot hoznak létre.

Forrás: ujszo.com

Fotó: Ister-Granum EGTC


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek