30 éve volt a világtörténelem legszebb karácsonyi ajándéka

 „Mindannyiuknak a legjobbakat kívánom”

Amikor 30 évvel ezelőtt Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió utolsó pártfőtitkára belépett egy tévéstúdióba valahol Moszkvában, már csak virtuálisan létezett a nemrég még a Föld egyhatodát katonailag ellenőrző diktatúra. A tízmilliók haláláért, egész népek végzetéért és országok sorának gyarmati sorba taszításáért felelős – és a kommunizmus százmillió áldozatának sorát megkezdő – szovjet rezsim épp olyan meglepetésszerűen tűnt el a történelem színpadáról, amilyen váratlanul létrejött a háborús vereség okán anarchiába süllyedt, első világháborús Oroszországban.

Kevés olyan történelmi fordulat van a világtörténelemben, melyet nem csak valamely dátumhoz, de még órához és perchez is tudunk kötni. Éppen harminc éve, 1991. december 25-én, moszkvai idő szerint 19 óra 01 perckor Mihail Gorbacsov, akit a történelem folyamán utoljára neveztek ki szovjet pártfőtitkárnak 1985-ben, fontos tévébeszédet tartott. Gorbacsov ekkor még a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének elnökeként ült le a televíziós stúdió kamerái elé. (Ahogy a Szovjetunió utolsó, úgy első percét is viszonylagos pontossággal meg tudjuk becsülni: 1917. március 27-én délután 3 óra 20 perckor indult el Zürichből Szentpétervárra a Lenint és csoportját szállító vonat – a szerk.)

A világtörténelem legszebb karácsonyi ajándéka

„A kialakult helyzet és a Független Köztársaságok Közösségének megalakulása miatt lemondok a szövetségi elnöki posztról. E lépésemet elvi okokból teszem” – jelentette be Gorbacsov, aki beszédében elismerte: a részleges reformkísérletek kudarcot vallottak, az ország elvesztette a távlatot, nyilvánvaló lett, hogy gyökeres változások kellenek. „Mindannyiuknak a legjobbakat kívánom” – ezekkel a szavakkal ért véget a Szovjetunió hét évtizedes története.

Húsz perccel később a Kremlben levonták a Szovjetunió vörös zászlaját, helyébe az orosz trikolort húzták fel. A következő napon, december 26-án megtartották a szovjet parlament utolsó ülését: a testület feloszlatta önmagát és 1991. december 31-i dátummal kimondta a Szovjetunió megszűnését.

Valószínűleg ez volt a világtörténelem legszebb karácsonyi ajándéka: egy olyan államalakulat szűnt meg, melyben először jutottak hatalomra a kommunizmus és a szocializmus zavaros, több mint százmillió ember halálát követelő eszmerendszerének hívei.

Forrás: hirado.hu

Ha tetszett a cikk, kérjük, támogassa a PannonHírnök munkáját és kövessen minket a Facebookon


Hasonló cikkek