300 km/ó EU-s pénzből – Gyorsvasút kiépítéséről írtak alá közös nyilatkozatot a V4-ek

Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi miniszter elmondása szerint egy teljesen új pályát fognak kiépíteni, amelyen a vonatok 300 kilométer/óra körüli sebességgel közlekednek majd. A gyorsvasút felveheti a versenyt a légi közlekedéssel is, főleg mivel a repülőterektől eltérően a vasútállomások a városközpontokban találhatók. Az építkezést részben uniós támogatásból valósulna meg.

„Nem engedhetjük, hogy csökkentsék a támogatásokat. A gazdasági ágazatok fejlődése szempontjából elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése.” – jelentette ki Schanda Tamás, az uniós fejlesztésekért felelős magyarországi államtitkár. A közép-európai fejlesztésekkel összefüggésben az uniós támogatások jelentőségét hangsúlyozta Vladimír Kremlík, az új cseh közlekedésügyi miniszter és Andrzej Adamczyk, Lengyelország infrastruktúráért felelős minisztere is.

A V4 politikusai tárgyaltak annak lehetőségeiről is, hogyan működhetnének együtt a be nem fizetett autópálya-díjak határon átnyúló behajtása terén.

Forrás: bumm.sk, tasr

Nyitókép forrása: Magyar Építők


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek