35 farkas kilövésére adtak ki engedélyt Szlovákiában

A szlovák Agrárminisztérium szerint a farkasok populációja olyan szinten van az országban, hogy a 35 farkas kilövése nem fogja negatívan befolyásolni a farkasok állományát.

Erre a célra a pontosan meghatározott kvóták rendszerét alkalmazzák, amely összhangban van a Farkasokkal való törődés programjával. A minisztérium szerint a szlovákiai farkas-állomány kedvező állapotban van, nő a számuk, ahogy az a terület is, ahol jelenlétüket észlelik.

Ehhez szükséges az aktív védelem, amely figyelembe veszi a farkasok és az emberek közötti egyensúlyt. Tudatosítani kell, hogy a farkas egy ragadozó, amely akár elpusztíthatja a gazdasági állatokat, például a juhokat, kecskéket, baromfit, vagy akár a szarvasmarhát. Némely esetben veszélyeztette a Kárpát-medencei szarvasok génrezerváját is.

Daniel Hrežík, az agrárminisztérium kommunikációs osztályáról  elmondta, hogy a hivatalos statisztikák szerint több száz gazdasági állatot pusztítanak el a farkasok. A tenyésztők szerint az esetek száma meghaladja az ezret is, de sokszor elvonszolják a tetemet, amely esetben már nem tudnak kártérítést igényelni a környezetvédelmi minisztériumtól.

Egy vadászkörzetben (amely kisebb, mint 10 ezer hektár) maximum kettőt lehet kilőni belőlük. A farkasokra november 1-e és január 15-e között lehet vadászni, illetve addig, míg nem teljesítik a kvótát. A farkasokra csak az egyes kiválasztott vadászati körzetekben lehet vadászni. A szakbizottság pontosan meghatározta a körzeteket, ahol tilos a vadászatuk. A farkas kilövése után a vadásznak meg kell jelölnie a tetemet, és bejelentenie az illetékes vadászgazdának feltüntetve a kilövés helyét és idejét. A vadászgazdának rögtön jelentenie kell az illetékes Erdészeti Hivatal felé, illetve a Természetvédelmi Hivatal felé, hogy vizuálisan ellenőrizzék a tetemet, és levegyék az előírt mintákat.

Jelenlegi becslések szerint Szlovákiában mintegy 400 farkas él, amelybe nincs beleszámolva a tavaszi szaporulat. A minisztérium minden évben monitorozza a farkasok számát, illetve a szaporulatot. Az idei becslések szerint az idei szaporulatot 240-280-ra tehető. A kvóta meghatározásakor figyelembe veszik, hogy a kilövések száma, illetve a várható elhullások száma ne haladja meg a természetes szaporulatot. Így a minisztérium szerint, biztosítva van, hogy a farkas-populáció száma ne csökkenjen. Reálisan az állomány éves növekedését 168-196 körülire becsülik. A tényleges kilövések száma általában alatta marad a meghatározott kvótának.

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek