A növekedés évének tekinti Varga 2021-et

Jelentés is elhangzott a videóban, amit az MTI szemlézett.

Azon dolgoznak, hogy 2021 a magyar gazdaságban a növekedés éve legyen – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter hétfőn a Facebookra feltöltött videójában. Elmondta, hogy a nagyvállalati beruházási támogatási program a 2015-ös indulás óta 180 beruházást segített 160 milliárd forinttal, igy több mint 382 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon.

A pénzügyminiszter hozzátette, a programot az idén is folytatják, a cél az, hogy a cégek azonnali segítséget kapjanak beruházásaikhoz, és a járványhelyzet ellenére se kelljen elmulasztaniuk fejlesztéseiket. Az idei évre a parlament és a kormány 25 milliárd forintos keretet hagyott jóvá erre a célra. A támogatási programot minél előbb meghirdetik, hogy a támogatás rendelkezésre álljon a vállalkozások számára kapacitásbővítésre, munkahelyek létrehozására.

A videóban Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium államtitkára arról tájékoztatta a minisztert, hogy a nagyvállalati beruházási programban tavaly december 29-ig az összes vállalt támogatást átutalták. Ez azt jelenti, hogy 43 beruházáshoz nyújtottak 70 milliárd forintnyi támogatást, ezáltal az egész országban arányosan 155 milliárd forintnyi fejlesztés valósulhatott meg.

A programban tavaly a koronavírus időszaka alatt megközelítően 16 500 munkahelyet védtek meg, több mint 700 új munkahelyet létesítettek. Az a tapasztalat, hogy a vállalkozásokban megvan az elhivatottság, hogy újabb munkahelyek teremtsenek, beruházásokat hozzanak létre – mondta Rákossy Balázs.

 

Gazdaság | Pannon Hírnök


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek