400 milliárd forintnyi hitelt vett fel kínai bankoktól a Tesla

A kölcsönből egyrészt törlesztenek, másrészt sanghaji gyárukat fejlesztenék a helyi piacra komoly tervekkel érkező kaliforniaiak.

A Tesla megállapodott kínai bankok egy csoportjával egy 10 milliárd jüanos (1,4 milliárd dollár, 403 milliárd forint kb.) hitelről ötéves futamidőre a gyártó sanghaji gyára részére, írja a Reuters. A cikk szerint a kölcsönnel a Tesla részben egy létező 500 millió dolláros hitelt törleszt, melyet március 4.-ig kellene megtenniük, míg a maradékot az üzembe, illetve a Tesla kínai műveleteibe fektetik.

A hitelt adó bankok között a riport szerint ott van a Kínai Építési Bank, a Kínai Mezőgazdasági Bank, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank, és a Shanghai Pudong Fejlesztési Bank.

A Tesla januárban tette le az új üzem alapkövét, de ma már folyik is benne a munka. A terv szerint a gigagyár heti ezer Model 3-t szerel össze hetente év végéig, de ezt szeretnék heti háromezer darabra növelni idővel.

Ez egyrészt az első Tesla-gyár az Egyesült Államokon kívül, illetve az első, teljesen külföldiek tulajdonában álló autógyár Kínában, mutatva, hogy a helyi kormány hajlandó megnyitni piacait.

A márka szeretné az új üzemmel növelni jelenlétét a világ legnagyobb piacán, és mivel helyben készülnek a modellek, a vámoktól is megóvják magukat. Sőt, egy másik jelentés szerint a Model 3 árát a helyi piacon akár 20%-kal is csökkenthetik 2020-ban. Jelenleg egy ilyen autót 355,800 jüanért adnak (13,5 millió forint kb.), ha azonban tényleg végigviszik az elmondottakat, akár 300 ezer jüan alá is bemehet a kezdőár.


Hasonló cikkek