Sztrájk a makói gumigyárban

Az új kollektív szerződésről folyó tárgyalások eredménytelensége miatt kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak a Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói gyárában szerdán déltől. A munkáltató közleményében jelezte, elkötelezett amellett, hogy megállapodjon egy új, versenyképes kollektív szerződésről.

Hajdú Roland, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete, a Makói Gumiipari Szakszervezet (MGSZ) titkára azt közölte az MTI-vel hogy, a munkáltató tavaly nyáron mondta föl a 23 éves kollektív szerződést, mert elavultnak tartotta azt. Az új megállapodásról – kisebb megszakításokkal – decemberig folytak a tárgyalások, de nem tudtak egyezségre jutni. Ennek egyik oka az, hogy a munkáltató a régen az üzemben dolgozóktól elvett juttatásokból kívánja fedezni az újonnan belépők jövedelmének növelését. A szakszervezet igazságtalannak tartja ezt, mert azok az akár több évtizede a gyárban dolgozó munkavállalók kerülnek rosszabb helyzetbe, akik két válságon keresztül is kitartottak, tavaly tavasszal pedig lemondtak bérük jelentős részéről – mondta az érdekvédelmi vezető.

A munkáltató ezzel párhuzamosan magasabb teljesítményt vár el a dolgozóktól, amit pandémiás időszakban nagyon nehéz teljesíteni – mondta Hajdú Roland. Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség elnöke a helyszínen a munkabeszüntetésben résztvevők számáról nem tudott pontos adatot közölni, de mint mondta, az előzetes sztrájkfelmérés során a mintegy 1200 válaszadó 90 százaléka jelezte részvételi szándékát. Az elnök hangsúlyozta, a sztrájkkal nem a károkozás a céljuk, hanem a figyelemfelhívás annak érdekében, hogy ne romoljon tovább a munkavállalók helyzete. Az elnök szerint országszerte tendencia, hogy az autóiparban a munkáltatók felmondják a kollektív szerződést, és csökken a dolgozók érdekérvényesítő képessége.

Egy szakszervezetet miatt van csak sztrájk?

A cég közleménye szerint a makói gyárban a kollektív szerződés megújítása júliusban kezdődött, és három szakszervezet – az MGSZ, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete (MTSZSZ) és a Contitech Dolgozók Független Szakszervezete (CDFSZ) – együttműködésével folytatódott az év végéig. Ekkor az MGSZ visszalépett a tárgyalásoktól, majd februárban sztrájkbizottságot alakított. Új kollektív szerződés a három szakszervezet és a munkáltató közös megállapodásának eredményeként jöhet létre.

A munkáltató elkötelezett amellett, hogy megállapodjon egy új, versenyképes kollektív szerződésről. Továbbra is arra törekszik, hogy a munkavállalókkal együtt tudja a makói telephely versenyképességét javítani, és ezzel a gyár hosszútávú jövőjét biztosítani. A sztrájkbizottság követeléseivel kapcsolatban jelenleg is folynak az egyeztetések – áll a közleményben.

A Magyarországon nyolcezer munkavállalót foglalkoztató Continental honlapja szerint a ContiTech AG magyarországi leányvállalata, a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. makói telephelye a csoport egyik legnagyobb és legmeghatározóbb tagja, ahol hűtő-fűtő csövek gyártását és szerelését végzik. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. – a megelőző évhez képest csaknem 10 százalékkal csökkenő – nettó árbevétele 2019-ben meghaladta a 73 milliárd forintot, ennek több mint 95 százaléka exportból származott. A cég adózott eredménye 2018-ban 2,644 milliárd forint volt, a 2019-es évet pedig 3,294 milliárd forint veszteséggel zárta a vállalkozás.

Kiemelt képünk illusztráció!

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek