45 éve tért haza a Szent Korona – Jimmy Carter visszaadta a magyaroknak

Carter amerikai elnök döntése alapján 1978. január 5-én elnöki különgéppel érkeztek Ferihegyre a magyar koronázási jelvények. Az ünnepélyes átadóra január 6-án került sor az Országházban.

Története során a magyar koronát tizenegyszer szállították külföldre. Először 1205-ben vitték ki az országból, 1978-ban pedig véglegesen visszakerült a fővárosba. A közben eltelt 770 év alatt összesen 135 évet volt külföldön.

 

Budapesttől Amerikáig

 

A második világháború végén, 1944 novemberében a szovjet csapatok előrenyomulása miatt a koronaőrök a budai várból nyugati irányba menekítették a Szent Koronát. Veszprém és Kőszeg után 1945 márciusában Ausztriába vitték, ahol a Salzburg melletti Mattsee településen egy hordóba rejtve elásták. Ezután került az amerikaiak kezébe. Július 25-én amerikai katonák rátaláltak, és Augsburg, Heidelberg, Wiesbaden, Frankfurt, München, Bonn, Bremerhaven érintésével az Amerikai Egyesült Államokba szállították. A Szent Koronát a többi koronázási jelvénnyel együtt 1953-tól a Kentucky állambeli Fort Knox katonai támaszponton őrizték egészen visszaszolgáltatásukig, 1978-ig.

 

Díszszázad fogadta a a koronázási ékszereket a Ferihegyi repülőtéren (MTI-fotó: Pap Jenő)

 

Többször szorgalmazta a magyar kormány a korona visszaadását, ami végül Jimmy Carter elnöksége idején történt meg. Az amerikai küldöttség 1978. január 5-én este érkezett meg Budapestre a magyar koronázási jelvényekkel.

Másnap az Országházban Cyrus Vance amerikai külügyminisztertől Apró Antal, az Országgyűlés elnöke vette át a koronázási ereklyéket. Az átadó ünnepségen jelen volt a hazai kulturális élet számos ismert személyisége, az államvezetés részéről pedig Lázár György miniszterelnök és helyettese, Aczél György.

 

Újra itthon

 

Kisebb restaurálás után a koronát és a jelvényeket a Magyar Nemzeti Múzeumba vitték, ott kiállították. 2000. január 1-én, az államalapítás ezredik évfordulója alkalmából ünnepélyes keretek között a Szent Korona, a jogarral és az országalmával együtt, átkerült mai helyére, a Parlament kupolacsarnokába.

 

A magyar koronázási jelvények (MTI-fotó: Ráfael Csaba)

 

Dr. Pállfy Géza professzorral, a Lendület Szent Korona Kutatócsoport vezetőjével 2019 májusában beszélgetett a Pannon Hírnök. Az interjúban olyan kérdésekre kerestünk választ, mint például: Mitől szent a Szent Korona? Mikor ferdült el a tetején lévő kereszt? Hányszor törték fel a koronaládát az évszázadok során? Hogyan zajlott a koronázási szertartás?

A magyar Szent Korona Európa egyik legrégebben használt, máig épségben megmaradt beavató koronája. Csak az lehetett törvényes magyar király, akit a Szent Koronával koronáztak meg. A királynék beiktatásakor is fontos szerepet töltött be – bár, míg a király fejére tették, addig – a királyné vállát érintették meg vele. Számos viszontagságon ment keresztül az évszázadok során: elrabolták, elásták, elzálogosították, külföldön őrizték. Legfőbb nemzeti ereklyénk 45 éve, 1978. január 6-án hivatalosan is hazatért. Vigyázzunk rá!

 

Nyitókép: Koronázási jelvények a Parlament kupolacsarnokában / MTI-fotó: Koszticsák Szilárd

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek