450 önkéntes 10 tonna szeméttől szabadította meg a Csallóköz vizeit és környéküket

A Kukkonia polgári társulás a Green Kukkonia kezdeményezés keretén belül 2020 szeptemberében a Tőkési-ág Kistérség, a Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi Körzet, a DunaVit Tájvédő Társulat, valamint az FCC Enviroment közreműködésével megtisztította a Tőkési-ág egy szakaszát. Munkájukat idén fejezték be.

A kezdeményezésbe bekapcsolódott a DAC 1904, a MOL Akadémia, a Sikabonyi polgári társulás, az YBS DAC Fanklub, valamint az FCC Environment is. A tisztítást ezúttal is a Dunamenti Ligeterdők Tájvédelmi Körzet munkatársai koordinálták: kijelölték a megtisztítható szakaszokat és irányították a tisztítás menetét. A projekt mögé idén az Ekopolis is beállt, a Zelené oázy nevű programjukon keresztül támogatták azt. „A legtöbb községben ugyanazok a személyek segítettek a hétvégi koronavírus-tesztelésben, mint akik önkéntesként bevállalták a szemétszedést.” – mondta Dóka Tímea.

Április 10-én Nyárasd, 17-én Dunaszerdahely, Felsővámos, Csallóközkürt, Pódafa, Patonyrét, Kisudvarnok, Sárrét és Feketenyék, 24-én Komárom, 25-én Vásárút, május 1-jén pedig Dunatőkés és Pozsonyeperjes területén szedték a szemetet.

A tisztításból sokan családostól indultak útnak szemetet szedni. Több kisgyermek is lelkesen segédkezett, így kellemes családi hétvégi program lett a tisztításból. „Azt gondolom, a példamutatás nagyon fontos. Minél korábban megtanítjuk a kicsiknek, hogy a hulladéknak nem a természetben van a helye, annál jobb. Szembesíteni kell őket azzal, hogy mivel jár a szemetelés, hogy ők maguk már ne essenek bele abba a hibába.”

A tavalyi Tisztítsuk meg a Csallóköz vizeit! akció keretén belül összesen 1,8 tonna hulladékot szedtek össze. Idén ennek a többszöröse, 10 tonna szemét gyűlt össze: nem működő televízió, építkezési hulladék, üvegek, zacskók, zsákok, műanyag üvegek, elpusztult háziállatok maradványai, kerékgumik, ruhadarabok, bútorok, babakocsi, vécékagyló, matrac, stb. „Az iskoláknak is hozzá kellene járulniuk ehhez, és mondjuk kiemelni azokat a diákokat, akik részt vesznek az efféle akciókban, ezzel is példát mutatva a többieknek. Fontos, hogy megértsék, ez jó dolog, nem pedig gúny tárgya” – jegyezte meg Dóka Tímea.

Az állami természetvédők képviseletében jelen volt Vavrik Mária erdész, aki elmondta, minden alkalommal reménykednek abban, hogy talán majd most kevesebb hulladékot találnak a természetben, de sajnos ez sosincs így. A koronavírus-járvány okozta helyzet pedig csak tovább rontott a helyzeten.

A szemétszedés során összegyűlt óriási mennyiségű hulladék kapcsán Marczell Zoltán, Kisudvarnok polgármestere elmondta: „A hulladék, amit a természetbe kivisznek, egy idő után bomlásnak indul, a bennük lévő szennyező anyag pedig előbb vagy utóbb, de bekerül a talajvízbe. Közel van a szántóföld is, oda is eljuthatnak a káros anyagok. Észre sem vesszük, milyen mértékben beépítjük a műanyagot az életterünkbe.”

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: kukkonia.parameter.sk

Fotó: Cséfalvay Á. András


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek