47 embert kellett ellátni a pápa utolsó szlovákiai miséjén

Ferenc pápa šaštíni szentmiséjén, illetve az azt megelőző, és az azutáni órákban összesen 47 személy szorult a rendezvényt biztosító mentősök segítségére.

Sok mentős vállalt szolgálatot azért, hogy láthassa élőben Ferenc pápát, és hogy persze segíthessen azoknak, akik segítségre szorulnak a helyszínen.

5 embert kellett kórházba vinni, ebből egy személyt súlyos vállsérülés, kettőt eszméletvesztés miatt, további két pácienst – szélütés, illetve szívroham tüneteivel – mentőhelikopterrel szállítottak el a helyszínről. A leggyakoribb egészségügyi nehézségek közé az ájulások, az alacsony vérnyomás, valamint az alsó végtagok fáradtsága és sérülései tartoztak. De előfordultak kuriózumok is, például kullancscsípés, vagy bogár a fülben is.

Akadt két olyan eset is, amikor a mentősök nem találták meg a segélykérőket. A szóvivő bízik abban, hogy javult az állapotuk, és csak ezért hagyták el azt a helyet, ahonnan előzőleg segítséget kértek.

A pápalátogatás helyszínein a pozsonyi és a kassai mentőszolgálaton kívül a Szlovák Vöröskereszt önkéntesei is jelen voltak.

Külhon | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook

Forrás: tasr, parameter.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek