48/49-es szabadságharc tiszteletére a Mária főhadnagy c. operettelőadás tekinthető meg

Három kőszínházban mutatja be Huszka Jenő Mária főhadnagy című operettjét a Budapesti Operettszínház és a Magyar Zenés Színház az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulója jegyében.

“Az együttműködési megállapodás alapján jövő márciusban a Békéscsabai Jókai Színházban, 2019 szeptemberében a Veszprémi Petőfi Színházban, 2020 márciusában pedig a Budapesti Operettszínházban adjuk elő a darabot” – mondta Bozsó József, a Magyar Zenés Színház igazgatója az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában.

Mint kiemelte, a darab ma is aktuális. Kitért arra, hogy Huszka Jenő írta az első magyar operettet, a Bob herceget 1902-ben és a hazai operett ezután virágzott fel.

Bozsó József azt is megemlítette, hogy a darab bemutatásával vidéken is szeretnék népszerűsíteni az operett műfaját, és ehhez szereplőket, díszletet, jelmezeket biztosít a Budapesti Operettszínház.

Az igazgató beszámolt arról, hogy a Magyar Zenés Színház jövő januárban Izraelben Lehár A víg özvegy című operettjét adja elő egy turné keretében, májusban pedig egy háromhetes, tizenhét állomásos mexikói útra mennek Johann Strauss A cigánybárójával


Hasonló cikkek