60 éve született Jim Carrey

1962. január 17-én látta meg a napvilágot Jim Carrey, kétszeres Golden Globe-díjas kanadai színész és humorista.

Az Ontario állambeli Newmarket városában született, már általános iskolás korában fölfigyeltek a tanárok tehetségére, az osztály tréfamestereként volt ismert, a nap végén afféle stand up comedy-ket tartott társainak. 16 évesen otthagyta az iskolát családja rossz anyagi helyzete miatt, és egy mosodában kezdett dolgozni.

Első kisebb szerepét 1981-ben kapta egy rövidfilmben, majd négy évvel később a Csak egy harapás című vígjátékban tűnt föl. Az átütő sikerre egészen 1994-ig kellett várnia, hiszen ekkor kapta meg a főszerepet az Ace Venture: Állati nyomozó című filmben, mely a kritikusok bírálata ellenére rengeteg pénzt termelt, csak úgy, mint az ugyanebben az évben megjelent Dumb és Dumber – Dilibogyók és később a Maszk is.

Pályafutását legfőképpen vígjátékok jellemzik, de vállalt szerepet néhány komoly drámában is (23-as szám, Egy makulátlan elme örök ragyogása), kétszer sikerült neki elhoznia a Golden Globe-díjat.

Forrás: ezenanapon.hu


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek