69 éve született Pierce Brosnan

1953. május 16-án látta meg a napvilágot Pierce Brosnan ír-amerikai színész, aki James Bond korábbi megformálója volt.

Gyerekkorában Írországban és az Egyesült Királyságban nevelkedett, de 16 évesen otthagyta az iskolát, és később illusztrátorként dolgozott egy reklámcégnél. Életének legnagyobb részét az Egyesült Államokban töltötte, így amerikai állampolgár lett belőle.

Kezdetben színpadon játszott, majd nem sokkal később megkapta első szerepét egy televíziós sorozatban, a Remington Steel-ben. 1994-ben választották ki James Bondnak, így ő lett az ötödik színész, aki eljátszhatta a 007-es ügynököt. Négy Bond-filmben alakíthatta az angol kémet 1995-2002 között, melyek az Aranyszem, A holnap markában, A világ nem elég és a Halj meg máskor voltak.

Színészi pályáját egyaránt jellemzik akciófilmek, drámák és vígjátékok is. Szabadidejében azóta is fest, első felesége halála óta pedig szószólója a rákellenes szövetségnek.

Forrás: ezenanapon.hu


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek