Elfogatóparancsok, ittasság, gyanús por – így menekült a rendőrök elől

Az újbudai járőrök 2020. december 24-én, a Bartók Béla úton akartak megállítani egy autót, azonban mikor a sofőr meglátta a feléjük közeledő rendőröket, azonnal menekülőre fogta.

Az autó vezetője minden közlekedési szabályt figyelmen kívül hagyva próbált meglógni, majd nekiütközött két parkoló autónak. A férfi az ütközés után sem adta fel; kiszállt az autóból, egy társasházhoz futott, majd a bejárati ajtó üvegét betörve próbált meg bejutni a lépcsőházba, ahol a rendőrök utolérték és elfogták. A férfi ruhájában kábítószergyanús anyagot találtak, és szondát is fújattak vele, ami ittasságot jelzett.

Kiderült, hogy a 22 éves B. István nemcsak a ruhájába rejtett kábítószergyanús por és az ittas vezetés, hanem az ellene kiadott hét elfogatóparancs – lopás, garázdaság, testi sértés, zaklatás, hamis vád, magánlaksértés és rongálás – miatt is próbált meglépni a rendőrök elől. Autóján sem műszaki engedély, sem érvényes biztosítás nem volt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói B. Istvánt az általa elkövetett cselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki és – őrizetbe vétele mellett – előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

police.hu


Hasonló cikkek