70 éves a Királyhelmeci Gimnázium

Fennállásának 70. évfordulóját ünnepeli idén a Királyhelmeci Gimnázium, erről a jeles eseményről díszünnepély keretében emlékeztek meg.

RNDr. Ténai Mária beszédében felidézte az intézmény elmúlt 70 évének legfontosabb mérföldköveit. Úgy fogalmazott, hogy „ez a folytonosság ékes bizonyítéka annak, hogy gimnáziumunk, ahogy elődeink is, képes túlélni politikai hullámveréseket, gazdasági kríziseket, képes megújulni, és folytatni azt a hagyományt, amely intézményünket híressé tette.”

Elmondta, hogy a folytatáshoz bölcsesség, hit, összefogás, és elsősorban magas színvonalú szakmai munka kell, a tanárok, diákok és a szülők részéről egyaránt.

„Azért jöttünk ma össze, hogy hálát adjunk, hogy ez az iskola 70 évig szorgosan, tartalommal megtöltve, tisztelettel övezve fenn tudott maradni, s egyben alázattal néz az elkövetkezendő évek és kihívások elé” – fogalmazott.„Hálát kell adnunk azért, hogy a Bodrogközben és az Ung-vidéken voltak és vannak elhivatott pedagógusok, akik felelősségük tudatában, szívvel és szeretettel vezérelve oktatnak és nevelnek” – tette hozzá.

A program további részében Mgr. Peter Bačkovský, Kassa Megye Önkormányzata iskolaügyi osztályának vezetője köszöntötte az ünneplőket. Tolmácsolta Rastislav Trnkának, Kassa megye elnökének jókívánságait, és átadta köszönőlevelét az intézmény vezetőjének. Ezt követően Pataky Károllyal, a megye alelnökével közösen átadták a megye elnökének emlékplakettjét az intézmény 70 éves jubileumának alkalmából az oktatás fejlesztésének terén kifejtett áldozatos munkáért, melyet a Bodrogközi régió felemelkedésért végzett az intézmény.

A 70. évforduló megünneplése azonban itt még nem ér véget, hiszen október 12-én az iskola aulájában megrendezik az iskola volt diákjainak platina érettségi találkozóját, melyet további, a jubileumhoz köthető rendezvények követnek majd.

forrás: felvidek.ma


Hasonló cikkek