87 éves lett Moldova György

1934 március 12-én született Moldova György Kossuth-díjas magyar író, aki tegnap töltötte be a 87. életévét.

Első írásai a Színművészeti Főiskola sokszorosított Sirály című lapjában jelennek meg, kezdetben legnagyobb hatást Kardos Lajos pszichológiai előadásai és a Füst Milán vezette műelemzés beszélgetések gyakorolnak rá.

1958-ban a filmgyárban kezd el dolgozni, több mint 10 forgatókönyvet megír, de ezek közül végül csupán egyikből készül majd film. Első riportját a Csillag, első novelláját a Új Írás közli le. Első regénye, Az idegen bajnok című elbeszéléskötet a Szépirodalmi Kiadó gondozásában jelent meg 1963-ban.

Legnagyobb sikerét később nem a prózai írásainak, hanem az oknyomozó munkán alapuló riportköteteinek köszönheti (Tisztelet Komlónak, Akit a mozdony füstje megcsapott…). Színdarabjait tízezrek nézték meg a különböző színházakban.

Politikai beállítottsága független baloldali elkötelezettségű, habár soha semmilyen politikai pártnak nem volt a tagja. 1994-ben felhagy az aktív politizálással, labdarúgó sporttevékenységét azonban tovább folytatja a Szocreál, később Hunreál nevű futballcsapatban.

Pályafutása során több mint 70 kötete jelent meg, körülbelül 13-14 milliós példányszámban. Kitüntették többek között Kossuth-díjjal (1983), kétszer a József Attila-díjjal (1972, 1978), a Kollektív Pulitzer-díjjal (2000) és Karinthy-gyűrűt is kapott (1981).

Isten éltesse sokáig!

Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum

Kultúra | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook

A kép forrása: Magyar Hang


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek