96 településen újulnak meg a templomok Szlovákia-szerte

A renoválásokra a magyar kormány által idén elindított „Magyar Templom-felújítási Program“ keretében kerül sor. Összesen 1,5 milliárd forintot – hozzávetőlegesen mintegy 4 millió 200 ezer eurót – szánnak a munkálatokra Szlovákiában.

A részletek a komáromi Szent András Plébánián tartott sajtótájékoztatón hangoztak el, ahol Soltész Miklós, a magyar Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára egyeztetett a római és görög katolikus, a református egyházak, valamint az MKP képviselőivel.

Kiss Róbert kanonok, a Nagyszombati Főegyházmegye általános helynöke megköszönte Magyarország kormányának „az önzetlenséget, mellyel meghallgatják kéréseinket.” Forró Krisztián, az MKP elnöke hangsúlyozta, a templomok felújítása nem pusztán a felvidéki magyar hívőket segíti: „Hiszen ennek köszönhetően nemcsak a magyar, hanem más nemzetiségű hívők is élvezhetik majd a renoválások előnyeit. Magyarország ezáltal a jószomszédsági viszonyok erősítését is hangsúlyozza.”

Soltész jó példaként hivatkozott arra, hogy a magyarországi szlovákok pénzbeli támogatása is megötszöröződött az elmúlt évtizedben. „Ez azt jelenti, Magyarország kormánya azt üzeni: nekünk ők fontosak, erőforrásként tekintünk rájuk és persze más nemzetiségekre is – és hisszük azt, hogy a szlovák kormány és a szlovák emberek nagy többsége is így tekint a magyarok felé” – tette hozzá.

Az egész Kárpát-medencében 1800 templom fog megújulni többnyire magyarok által lakott településeken, ám ez Soltész Miklós szerint szolgálni fogja az adott helyen élő más nemzetiségű többségi társadalom életét is.

A program Szlovákiában 96 települést érint – 75 római és a görög katolikus, 25 református templom kaphat új köntöst, illetve egy esetben a zsidó felekezet is támogatásban részesült. Ez templomonként általában 35-40 ezer eurós támogatási kereteket jelentenek, amelyekre az egyházak képviselői jelenthették be az igényeiket. Soltész Miklós szerint mindenkinek megítélték a támogatást, akinek formailag megfelelt a beadványa. Az esetek túlnyomó részében külső felújításokra kerülhet majd sor.

A program keretében egy millió euró érkezik majd a Szent András bazilika freskóinak restaurálására – s remélhetőleg hasonló nagyságú pályázati összeget fordít majd a szlovák kulturális minisztérium is erre.

Kövessen minket: Facebook

Külhon| Pannon Hírnök

Forrás: ujszo.com

Fotó: Vataščin Péter felvétele


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek