Elsősorban a Felvidék és a Kárpátalja népi kultúrájának tárgyi emlékeit érthetjük ide. Az egykor főként palócok lakta északi tájak leghíresebb motívuma, a Matyó hímzés mára a világörökség része.
Az északi táj legnagyobb néprajzi csoportját a palócok alkották, de több nemzetiség is élt ezen a vidéken: németek, ruszinok és szlovákok. Jelen cikkben a magyar népi hagyományokkal foglalkozunk.
Palócok: az ősi magyar hagyományok letéteményesei
Anonymus szerint a palócok ősei a honfoglalás idején a magyar törzsekkel együtt érkeztek és települtek meg a Kárpát-medencében, de a néprajzkutatók arra is gyanakodnak, hogy avar, illetve székely eredetük lehet. Egy dolog azonban biztosan állítható – legalábbis a nyelvészek szerint – , mégpedig az, hogy az ősmagyarok nyelvéből a Mátra körül elszigetelt palócok őrizték meg a legtöbbet.
Életmód, jellemző tárgyi emlékek
A hegyes-völgyes vidéken a lakosság az aránylag kis szántóföldi termelésből adódóan inkább állattartásból, szőlőművelésből, különböző kisipari tevékenységekből élt meg. Jellegzetes tárgyaikat, például a gömöri cserépedényeket leginkább az Alföldre vitték eladni, ahol ezeknek a használati eszközöknek az előállításához nem volt elég alapanyag.
Kulturális ismertetőjegy: az öltözködés
Több viseleti csoport (bujáki, hollókői, kazári, őrhalmi, rimóci, nagylóci stb) alakult ki. Az öltözet falvanként és csoportonként kifejezte viselőjének korát, vagyoni állapotát. Jellegzetes volt az új menyecskék főkötője. A lányokat, aszerint ítélték meg, milyen ügyesen hímeztek, szőttek, fontak.
A szőtteshímzések leginkább kötényeket, tarisznyákat és törülközőket díszítették. A feketével, illetve a fehérrel varrott lyukhímzést a kék-piros, majd a több színű követte.
A matyó hímzés az egyik legrégibb hímzésfajta. Motívuma a rózsa, madár, körök, bimbók. Elsősorban Mezőkövesd, Szentistván és Tard környékén alkalmazták a híressé vált hímzési módot.
A palóc férfiak öltözékében szűr általános viselet volt. A legény addig nem gondolhatott a lánykérésre, amíg szűrt nem tudott magának vásárolni. Esküvői ruhájuk ékességét a cifraszűr jelentette, melyet ünnepek alkalmával idős korukig hordtak.
A kárpátaljai magyarok kulturális öröksége
Kárpátalja ugyancsak gazdag népművészettel bírt, különösen a hímzés, a szőttesek, a fafaragás, a kerámia terén. Híres volt a dobronyi fazekasság, ám a legjellegzetesebb néprajzi különlegességként talán szintén az öltözködést említhetjük.
A 20-as évekig a hímzett pruszlik volt a jellemző kárpátaljai női viselet, különösen a nagydobronyi változat. Az asszonyok ráncos szoknyát és elsősorban kék vagy piros színekkel hímzett kötényt (surcot) viseltek. Az ornamensek közül főleg a rozmaringos, madaras mintákat kedvelték.
Néprajzkutatók szerint a motívumokban fel lehet fedezni azt az örökséget, amelyet a magyarság még a honfoglalás előtti időkből hozott magával. Nagydobrony környékén az úgynevezett „dobronyi pirosrózsa” minták a jellemzők. Nem volt olyan lányos ház, ahol ne készült volna „tulipános” vagy „kiscsillagos” díszpárna.
A népművészet kincseit bemutató sorozatunk előző részeit is a figyelmükbe ajánljuk:
Tájak – Korok – Régiók sorozat – 1. rész
A Dunántúl néprajzi emlékei. Tájak – Korok – Régiók, 2. rész
Képek forrásai:
http://mek.oszk.hu, netfolk.blog.hu, www.divatesstilus.hu, http://hungaria.org, MTI