Rendíthetetlen jellem, aki nem kért kegyelmet

Avatar

Az 1956-os forradalom és szabadságharc hősei között vannak ismert és kevésbé ismert nevek. A sorozat célja, hogy érzékeltetve legyen a ma emberének hogy a költő, vasmunkás, lakatos, katonatiszt, az újpesti vagány és a kiskorú tanulólány egy célért harcolt megcsúfolva a világ legnagyobb hadseregét. A Szabadság kivívásáért. Köztük volt Angyal István is.

Angyal István 1928. október 14-én született Magyarbánhegyesen, kisiparos, kiskereskedő szülők harmadik gyerekeként. A négy polgári elvégzése után a zsidótörvények miatt nem tudta folytatni tanulmányait. A német megszállást követően anyjával és nővérével Auschwitba került. A tábor borzalmait csak ő  élte túl. A háború után leérettségizett és a budapesti tudományegyetem magyar-történelem szakára járt 1949-ig. Két év elvégzése után kirúgták, mert Lukács György mellett érvelt. Csalódottságában Sztálin fotóját fejjel lefelé akasztotta fel a mellékhelységben, ami akkoriban nem volt kockázat nélküli cselekedet. Dunapentelén vasbetonszerelőnek tanult, ezt követően dolgozott a Sztálin Vasmű építkezésén. Több alkalommal is megkapta a sztahanovistának járó elismerést. Sorsát nem büntetésként élte meg: kitanulta a vasbetonszerelő szakmát, szorgalma miatt előbb művezető technikussá, majd építésvezetővé léptették elő. Munkásai lelkesedtek érte, mert velük együtt keményen dolgozott. Kommunista volt, de nem lépett be a pártba. Eljárt a Petőfi Kőr gyűléseire és részt vett irodalmi estéken. 22 éves korában itt ismerkedett meg egy mindössze 17 éves gimnazista lánnyal, Sánta Ágnessel, akivel a próbák alatt egymásba szerettek. A lány szüleinek nem tetszett a kommunista és zsidó udvarló, de a fiatalokat ez nem gátolta meg abban, hogy egy évvel később összeházasodjanak. A házaspár 1953-ban költözött Pestre. Üllői úti lakásukban nagy társasági éltet éltek, munkások, művészek, egyetemi emberek voltak mindennapos vendégeik. Társaságukhoz tartoztak Fejes Endre, Galgóczi Erzsébet és Abody Béla írók is, valamint Eörsi István, akivel Angyal életre szóló barátságot kötött. A feleség már a színiakadémia növendéke volt, amikor 1954-ben kisfiuk született. Bár ott volt a Petőfi-kör vitáin, Angyal maga már nem hitt abban, hogy a rendszer megreformálható. Eörsi István szerint társaságukban barátja volt az egyetlen, aki már október 23-a előtt számolt a forradalom lehetőségével

A forradalom kitörésekor Esztergomban dolgozott, mint építésvezető. Az eseménynek hírére Budapestre utazott és résztvevője volt a Bem szobornál tartott gyűlésnek, majd a tömeggel tartott a Parlamenthez. Este a rádió épületéhez ment, mert nem akarta elhinni azt a hírt, hogy ott a fegyvertelen tüntetőkre lőnek.  A rádió ostrománál sebesültek szállításában és lőszerutánpótlásban tette magát hasznossá. Október 26-án újságokat terjeszt, a következő napon élelmet szállított a harcolóknak és a rászorultaknak. Tevékenysége során került kapcsolatba a Tűzoltó utcai felkelőkkel. Noha senki nem választotta meg a posztra, a csoportból egy idő után mindenki Angyalt tekintette parancsnoknak. Nemcsak a fiatal, hanem a nála 30-40 évvel idősebb felkelők is felnéztek rá, és hallgattak a szavára. A Tűzoltó utcaiak sikeresen vettek részt a város fegyveres védelmében, sok tankot megsemmisítettek. Egy nap Angyal társai egy szakasz ávós sorkatonát ejtettek foglyul. A parancsnok nem engedte, hogy bárki rajtuk töltse ki a dühét, a katonákat etette és védelmezte a harcok végéig. Egyikük később ennyit mondott róla: „Valóban angyal”. Elfogadottságát mutatja, hogy október 29-én a felkelőparancsnokok egyikeként tárgyalt Nagy Imrével a fegyverletételről, ami nem valósult meg a felkelők álláspontja miatt, miszerint arról szó sem lehet, amíg a szovjet csapatok ki nem vonulnak az országból. Angyal, a forradalmárok oldalára állt kommunista vezetők közül a Rákosi börtönét is megjárt Kádár Jánosban bízott legjobban. A Köztársaság téri lincselések után fel is kereste a politikust a Parlamentben, és ígéretet tett neki, hogy az Akadémia utcai pártház védelmére fegyveres őrséget állít. Meghívta Kádárt a Tűzoltó utcába is, hogy találkozzon a fegyveres baloldali fiatalokkal, sőt, azt is felajánlotta neki, hogy vegye át jelképesen csoportja vezetését. Kádár János ígéretet tett erre, de végül nem a felkelőket látogatta meg, hanem a Szovjetunióba távozott.

Csoportjával november 8-ig harcolt. A bukást követően röplapokat, felhívásokat szövegezett, terjesztett. Szívében megmaradt kommunistának. Kereste a kapcsolatot Kádár Jánossal, a forradalom vívmányinak megőrzése miatt. Sokakkal ellentétben nem távozott külföldre. Egy razzia alkalmával fogták el a Péterffy Sándor utcai kórházban. Mint egy fegyveres felkelőcsoport parancsnoka „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés vezetőjének” számított, a halálos ítéletet nem kerülhette el. Írásos önvallomásaiban nem próbálta mentegetni magát, így azok a vád szilárd alapját képezték. A másodfokú tárgyaláson Kádárt akarta tanúnak megidéztetni, és hozzá beszélt a későbbiekben is: „helyeselted mindazt, amiért most lapulva a halálba küldesz”. Az utolsó szó jogán elmondott beszéde alatt a sokat látott jegyzőkönyvvezető nő sírva fakadt.

„Nem kívántam vezetni embereket, csupán állampolgár kívántam lenni. Én mindig elsősorban állampolgárnak tekintettem magamat, a törvények számomra 1945-ig halált jelentettek, sok esetben ezt jelentettek 1945 után is. A kétfajta törvényesség között kerestem valahol az igazságot. Nem találtam meg. Én szabad emberként akartam élni, börtönben nem tudok meglenni. Kérem a bíróságot, hogy hagyja meg az ítéletet.

1956. december 1-én végezték ki a hírhedt Tutsek vérbíró és az ügyész jelenlétében.

” Inkább meghalok, sem hogy olyan szégyenteljesen éljek, mint ti”

-búcsúzott tőlük. Talán ezért a mondatáért, talán rendíthetetlen kommunizmusáért kellett még huszonnyolc percig szenvednie a bitófán.

Darvas Iván, aki szintén rabtársa volt, így volt, így emlékezett rá:

“Meg tudott őrizni egyfajta személyes szuverenitást, megközelíthetetlenséget, érinthetetlenséget, a közös nyomorúság eme poklában – igenis – egyfajta személyes szabadságot. azzal áltatom magam, hogy így is halt meg.

Az ítéletet 1958. december 1-én hajtották végre a Gyűjtőfogház udvarán. Emlékét 1996 óta Budapesten az Angyal István park őrzi.

 


Hasonló cikkek