A 65 éves Tóth Kálmán 15 éve testével arat a világversenyeken

Nehéz megmondani, mi nagyobb kincs a számára, s talán nem is az a fontos, hogy mit részesít előnyben: kifinomult izomzatú, bámulatra méltó testét vagy amit megmutatásával összegyűjtött a világversenyeken. Megférnek egymás mellett. A 65 éves negyedi Tóth Kálmán a minap lett 12-edszer Európa-bajnok, miközben hétszeres világbajnok és négyszeres Olympia-győztes naturál testépítésben.

Európában tombol a koronavírus, a naturál testépítők mégis összegyűltek az INBA szervezet testépítő Európa-bajnokságán. Nem volt kockázatos kiutazni Firenzébe?

Az volt. De emögött van más is: hónapokon keresztül készültem. Ez nem olyan, hogy a formát a szekrénybe teszem, ha nincs rá szükségem, s aztán 2 hét múlva előveszem, mert eljött az ideje, és megmutathatom magam. Hosszú ideig készülök arra az egy napra. Ha van több verseny, az elsőre 80 százalékra, ha van még egy, arra 90 százalékra vagyok versenyképes, s az utolsóra már olyan állapotba kerülök, amire mondható, hogy jó a formám.

Ezek szerint Firenzében is formában volt. Mi történt pózolás közben? Hogyan lett tizenkettedszer Európa-bajnok?

Egész pályafutásom alatt most volt a legegyszerűbb dolgom, ennél egyszerűbbet el sem tudok képzelni. Egyedül voltam a kategóriámban, vagyis a 60 éven felüliek között. Mindig legalább ketten voltunk, most is csak egy órával a fellépés előtt tudtam meg, hogy egyedül vagyok. Az vigasztalt, ami másnap a reggelinél történt. Megismert az egyik bíró, Facebookon bejelölt barátnak. Elfogadtam, és írt nekem valamit olaszul, amit lefordítottam, s abból kiderült, hogy gratulál egy sportolónak, akit idáig nem ismert, de Firenzében olyan formát mutatott 60 év fölött, amilyet ő 35 éves pályafutása alatt nem látott. Ezzel megvigasztalt, ha volt ellenfél, ha nem, a bíró egyedinek látta teljesítményemet. Sajnálom, hogy nem volt kivel szemben még jobban bebizonyítani felkészültségemet.

Magára maradását talán az idézte elő, hogy korábbi tuti győzelmei hatására kezdték elkerülni az ellenfelek. Mit szól ehhez?

Tudok ilyenekről. Valahol meg is értem a riválisokat, mert ötvenéves koromtól, vagyis tizenöt éve akármilyen versenyen részt vettem, sehol nem végeztem a második helynél rosszabbul. A második hely általában úgy jött össze, hogy hogy a hazai versenyző lett az adott országban az első. 15 év alatt 3. soha nem voltam saját kategóriámban, csak olyankor fordult elő, amikor a fiatalabb férfiakkal voltam rangsorolva. Nem csoda, hogy elmegy a kedvük ellenfeleimnek. Nehéz elviselni ezt a helyzetet. Egyszer előfordult, hogy Franciaországban megelőztem a franciát. Olyan ideges lett ettől, hogy mikor lementünk a pódiumról, falhoz vágta a kupáját. Kétéves eltiltást kapott. Én csak a nagy durranást hallottam.

Hatalmas elismerésként idén ősszel első európaiként beválasztották a naturál testépítők Hírességek Csarnokába.

Idén 3 vagy 4 amerikai, egy ausztrál és Európából meg én érdemeltem ki ezt az elismerést. Az ünnepség végül elmaradt, s arról értesítettek, hogy az átadást jövőre halasztották, hogy személyesen is jelen tudjunk lenni.

Világbajnokságon 2018-ban volt legutóbb, 7. aranyérmét szerezte Brünnben. Tavaly csak Eb-n indult.

Ahhoz, hogy Európa-bajnok legyek, meg kellett előznöm az időszerű világbajnokot és vb-ezüstérmest. Kicsit izgultam, de ez minden verseny előtt előjön, mert soha nem megyek nagy mellénnyel a pódiumra, inkább magamat sorolom utolsónak, s aztán a végén úgy sül el a dolog, hogy megnyerem. Kérdezték tőlem minap a Facebookon, hogy nem unalmas-e ez a sok győzelem? Ilyenkor szoktam válaszolni, hogy azt mutattam a pódiumon, mintha ki tudja milyen izmos lennék, s idáig még mindig elhitték. Pedig magamat nem tartom annyira izmosnak, láttam a többieket, milyen izomkolosszusok. Hát ez az én titkom.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek