A baloldali pártok szerint Orbán Viktor nem Magyarország valódi problémáiról beszélt

A DK szórakoztató showműsornak, a Párbeszéd “standupnak is cikinek” értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szombati budapesti évértékelőjét, az MSZP szerint “orbáni lázálmok helyett” a magyar valóságról kell beszélni.

    Az MSZP MTI-hez eljuttatott írásos összegzésében azt írta: Orbán Viktor a Fidesz kiváltságosainak beszélt. “Azoknak a kiváltságosoknak, akik az elmúlt 12 évben az irányított közpénz-lenyúlások nyertesei voltak, akik Magyarországot és a magyar embereket fentről nézik és lenézik”, … Michelin-csillagos étteremben vacsoráznak, jachtoznak, helikoptereznek az ellopott közpénzből, miközben nem látják a társadalom nagy részének mindennapi problémáit”.
A szocialisták szerint ha Orbán Viktor nem félne, ha valóban lenne mire büszkélkednie 12 év kormányzás után, akkor kiállna vitázni Márki-Zay Péterrel, ahogyan az demokráciában választás előtt szokás.

Az MSZP kommünikéjében úgy értékelt: “a kormányfő elhallgatta azt a tényt, hogy a Fidesz rárobbantotta a szegénységet az országra” és hogy “Magyarországon megélhetési válság van”. Azt sem említette, hogy a beszéde alatt is emberek haltak meg a Fidesz által rosszul kezelt járványban – fűzték hozzá.

A Párbeszéd úgy fogalmazott: Orbán Viktor “a néptől hermetikusan elzárva, harmadosztályú standuposként hazudott az övéinek”, miközben az Egységben Magyarországért szövetség politikusai, aktivistái, szimpatizánsai az utcákon és a tereken folytattak valódi párbeszédet a magyar emberekkel.

Úgy vélték, a miniszterelnök most sem beszélt Magyarország valódi problémáiról: a megélhetési válságról, az egészségügyi katasztrófákról, az oktatás kivégzéséről, “ahogyan nem ejtett egyetlen szót arról sem, hogy családja, kiváltságos haverjai a magyar emberektől ellopott pénzből, teljesítmény nélkül hizlalták luxusra magukat”.

 “A korrupt, érzéketlen kormányfő mondhat bármit, Putyin és Kína által rángatott, megfáradt báb lett, aki béna szóviccei mellett csak a fejében létező démonokkal küzd jobban” – írták.

A DK közleményében azt írta: “Orbán Viktor ma évértékelő címén a fideszes kiváltságosok körében mondott beszédet”. Az eseményen elhangzottakat “sajnos nem tudjuk kommentálni, mert nem volt időnk szórakoztató showműsort nézni – írták.
A DK politikusai és aktivistái szombaton egész nap az utcán vannak: ajánlást gyűjtenek, kampányolnak, és meghallgatják az emberek problémáit, amelyekre – mint fogalmaztak – “a fideszes elit 12 éve süket és vak”.

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon

 


Hasonló cikkek