A béke új korszakát ígérte az izraelieknek a bahreini megállapodás után Netanjahu

A béke új korszakát és jelentős gazdasági befektetéseket ígérte a bahreini megállapodás bejelentési utáni héber üzenetében Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.

A Bahreinnel kötött megállapodás az Egyesült Arab Emírségekkel kötött történelmi békemegállapodást követi” – közölte Netanjahu.

“26 évbe telt, mire a második arab állammal kötött békeegyezménytől eljutottunk a harmadik békemegállapodásig, de csak 29 napba telt a béke megkötése a harmadik arab és a negyedik arab állam között, és több is lesz” – hangsúlyozta a kormányfő a szombat ünnepnapjának közeli bejövetele miatt rövidre szabott közleményében.

Ez a béke új korszaka, amikor békét adnak cserébe a békéért, és gazdaságot cserébe a gazdaságért. Sok évet fektettünk a békébe, és most a béke nyomán befektetéseink lesznek. Nagyon nagy beruházásokhoz vezet ez az izraeli gazdaságban, ami nagyon fontos” emelte ki Netanjahu.

Mindezek a megállapodások kemény, évekig tartó, kulisszák mögötti munka révén jönnek létre, s most megvalósultak barátunk, Donald Trump amerikai elnök fontos segítsége révén” – köszönte meg az amerikai segítséget az izraeli miniszterelnök. ” Új korszak – a békéért béke kora jött el”- zárta üzenetét.

A palesztinok ugyanakkor bírálták Bahreint, mert megállapodást kötött Izraellel. “A kapcsolatok normalizálása azt jelenti, hogy Bahrein partnerként csatlakozik az évszázad üzletéhez, ami támadás a palesztin nép ellen” – mondta Hazem Kaszem, a Gázai övezetet uraló iszlamista terrorszervezet, a Hamász szóvivője.

A szintén főként Gázában tevékeny Iszlám Dzsihád nevű terrorszervezet magas rangú tisztviselője szerint a bahreini király és kormánya az amerikai iránymutatások és utasítások szerint járt el, és a palesztin pártok ernyőszervezete, a Palesztin Felszabadítási Szervezet egyik politikusa a palesztin kérdés elárulásának nevezte a kapcsolatok normalizálását Izraellel.

Az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti teljeskörű diplomáciai kapcsolatok létesítésének szándékát augusztus 13-án jelentették be. Az Egyesült Államok közvetítésével létrejött megállapodást szeptember 15-én írják alá Washingtonban, várhatóan együtt a Bahreinnel kötött egyezménnyel.

Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter jó hírnek nevezte, hogy a Közel-Keleten az Egyesült Arab Emirátusok után ezúttal Bahreinnel normalizálja diplomáciai kapcsolatait Izrael. Közösségi oldalán tett bejegyzésében azt írta: amióta a Fehér Ház elkészítette a térség stabilizálására vonatkozó menetrendet, ez már a második fejlemény, ami azt igazolja, hogy az eddigi béketervek közül ez a legjobb és ez kecsegtet a legtöbb eséllyel arra, hogy végre béke legyen a Közel-Keleten.

Úgy fogalmazott: jár a nagyrabecsülés az Amerikai Egyesült Államok elnökének, Izrael miniszterelnökének, valamint az emirátusoki és a bahreini külügyminisztereknek, akik személyesen is sokat tettek a megállapodások létrejöttéért.

Közölte: a diplomáciai kapcsolatok normalizálásáról szóló történelmi megállapodást kedden írják alá Washingtonban, a Fehér Ház kertjében. Megtisztelőnek nevezte, hogy a rendezvényen Magyarország külügyminiszteri szintű képviseletére számítanak.


Hasonló cikkek