A biztosítók nyereséggel zárták az első félévet

A biztosítóintézetek 2018 első fél évében 40,076 milliárd forint adózott eredményt értek el 520,2 milliárd forint díjbevétel mellett. A nyereség 24,7 százalékkal, a díjbevétel 7 százalékkal haladja meg a tavalyi első fél évit – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján szerdán közzétett adatokból.

A jegybank elemzése szerint a biztosítók szerződéseinek száma június végén meghaladta a 13,681 milliót, éves szinten 3,6 százalékkal nőtt. A nem élet üzletági szerződésszám 4,4 százalékkal nőtt, az élet üzletági 0,2 százalékkal csökkent 2017. június végéhez képest. Az előző negyedévhez viszonyítva mind az élet, mind pedig a nem élet szerződések száma bővült, 0,3 illetve 1,6 százalékkal.

A szektor második negyedévi díjbevétele 244,5 milliárd forint volt, 5,8 százalékkal magasabb a tavalyi második negyedévinél, az életági díjak 0,6 százalékos, valamint a nem élet ági díjak 11,1 százalékos növekedésének hatására.

A második negyedévi díjbevétel 48 százaléka az élet üzletágból (117,8 milliárd forint), míg 52 százaléka (126,7 milliárd forint) a nem élet üzletágból származott.
Az előző negyedévihez viszonyítva 11,3 százalékkal mérséklődött a díjbevétel a második negyedévben, aminek hátterében az élet üzletág 0,7 százalékos, a nem élet ág 19 százalékot meghaladó díjbevétel-csökkenése áll. Az utóbbi oka, hogy egyes ágazatokat éves gyakoriságú díjfizetés jellemez, vagyis az éves díj egészét az első negyedévben fizetik be.

A biztosítók szavatolótőke-feltöltöttsége továbbra is magas. A szavatolótőke-megfelelés a második negyedévben 215,9 százalék volt, mely az előző negyedévhez képest 6,9 százalékpontos, a 2017. második negyedévi értékhez képest pedig 8,5 százalékpontos csökkenés, de így is jóval meghaladja mind a jogszabályban előírt 100 százalékos, mind pedig az MNB ajánlás alapján prudenciálisan elvárt, a volatilitási tőkepufferrel megnövelt 150 százalékos követelményt is.

A figyelembe vehető szavatoló tőke és a szavatolótőke-szükséglet alapján számított szavatolótőke-megfelelés a biztosítók 70 százaléka esetében (16 biztosító a 23 felügyelt intézményből) 200 százalék feletti értéket jelez. Egy évvel korábban a biztosítók 74 százaléka (20 biztosító a 27 felügyelt intézményből) tartozott ebbe a csoportba. Az egy évvel korábbihoz hasonlóan 150 százalék alatti szavatolótőke-megfelelést egy biztosító esetében találtak. A jegybank elemzése szerint a tőkefeltöltöttség éves szintű csökkenésének oka a szavatolótőke-szükségletnek a figyelembe vehető szavatoló tőke növekedését meghaladó bővülése volt.

 


Hasonló cikkek