A debreceni Nagytemplomban Mága Zoltán koncertsorozata

A debreceni Református Nagytemplomban folytatódik ma este Mága Zoltán 100 templomi jótékonysági koncertsorozata, a 18 órakor kezdődő hangversenyen mások mellett Szakcsi Lakatos Béla, Vastag Csaba és Zséda is fellép – közölték a szervezők az MTI-vel.

Közleményük szerint a Liszt-díjas hegedűművész kezdeményezte koncertsorozat 2018. március 19-én Marosvásárhelyről indult útjára arra emlékezve, hogy “a három évtizeddel ezelőtti +fekete márciusi nap+ megmutatta, hogyan tudunk vallási és etnikai hovatartozás nélkül, egy emberként kiállni a szabadságért, az igazságért, a jövőért”.
A Prima Primissima-díjjal is kitüntetett hegedűvirtuóz másodszor útjára indított ökumenikus jótékonysági missziója keretében hátrányos helyzetben élőknek, nagycsaládosoknak, beteg gyermekeknek, kórházaknak, tehetséges fiataloknak, iskoláknak nyújt segítséget és templomok felújítását is segíteni kívánja.

A szervezők közleménye szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kiemelt támogatásával megvalósuló, másodjára útnak indított 100 templomi jótékonysági koncertsorozat eddigi hangversenyein közel 50 ezer ember vett részt, az adományokból már több száz millió forint értékben segítettek bajba jutott embereknek, magyarországi, erdélyi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai közösségeknek.

Mága Zoltán ma este Debrecenben, ahol többször játszott már nemes célokat felkarolva, a Primarius Szimfonikus Zenekar kíséretével ad koncertet, amelyen közreműködik Szakcsi Lakatos Béla Kossuth-díjas zongoraművész, Zsédenyi Adrienn (Zséda) énekesnő, Boncsér Gergely operaénekes és Vastag Csaba énekes.
A második misszió minden egyes állomásán összegyűlt adományokat teljes egészében rászorulók kapják, így újra több száz család kaphat segítséget és több mint százezer embernek szerezhetnek örömet a jótékonysági templomi koncertek.
A debreceni koncert bevételével a Magyar Református Szeretetszolgálat adventi gyűjtőakcióját támogatják.

btár \ ksb \ gtr


Hasonló cikkek