A Diófa Alapkezelő aktuális elemzése a járványhelyzettel kapcsolatosan

A 2009 óta működő, befektetési alapkezeléssel és tanácsadással foglalkozó Diófa Alapkezelő aktuális elemzésében az utóbbi napok tőzsdékre gyakorolt hatását fejtette ki részletesen.

A FED rendkívüli kamatvágásokat hajtott végre, és két hét alatt kétszer is eszközvásárlással, továbbá egyéb intézkedésekkel próbálta csökkenteni a vírus miatt kibontakozó válsághelyzet hatásait.

Az utóbbi napokban a tőzsdéket a koronavírus miatti eladási hullám jellemezte, melynek következtében a világ részvényindexei jelentősen visszaestek, mindez pedig átgyűrűzött Magyarországra is.

A járványhelyzet olyan negatív reálgazdasági következményekkel jár, amely súlyosan érinti a keresleti és a kínálati oldalt egyaránt. A félelem megjelent a tőkepiacokon is, és óriási lett a volatilitás, amelyet kiválóan mutat a múlt hét végén megjelenő szélsőséges ármozgás. Ez számokkal szemléltetve a következő: a március 12-i -9,52 százalékos S&P500 napi hozamot másnap egy 9,29 százalékos árfolyamnövekedés követte, és még a hét végi korrekcióval együtt is három hét alatt közel 16 százalékot zuhant az S&P500 index, mindeközben pedig a BUX értéke közel 23 százalékkal csökkent.

Az ingatlanpiacot érintően az állapítható meg, hogy a hatások nem gyűrűztek be a fentiekhez hasonló sebességgel, ez a magyarázata annak, hogy az ingatlanalapok átlaghozama év eleje óta kisimult árfolyamnövekedés mutat. Természetesen az ingatlanalapok sem kockázatmentesek, ráadásul a jelenlegi helyzet e piac kockázatát is növelheti. Egy esetleges recesszió következtében történő vállalati leépítések miatt csökkenhet a bérlői kereslet egyes ingatlanok esetén, továbbá számolni kell azzal is, hogy a járványügyi intézkedések következtében bezárásra kerülnek bizonyos kereskedelmi ingatlanok. Mindezek a tényezők együttesen a hazai ingatlanpiacon is számottevő bevételkiesést okozhatnak, de még ettől függetlenül is az Alapkezelő azon az állásponton van, miszerint az ingatlanalapok bár nem mentesek a kockázat alól, és a koronavírus gazdasági hatásai itt is érződni fognak, de ezek esetlegesen megfelelő diverzifikációs eszközként használhatóak fel a sokkszerű negatív hatások elkerüléséhez.


Hasonló cikkek