A dísznövénytermesztők 60-70%-os bevételkiesésre számítanak

Az Agrármarketing Centrum (AMC) összefogva az Agrárminisztériummal (AM) és a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével elindította a kertészkedés népszerűsítését, valamint a kertészeti termékek vásárlásának ösztönzését célzó felhívását.

A járványügyi helyzet különösen nehéz helyzetbe hozta a díszkertész ágazatot is, mely több mint 100 ezer ember megélhetését biztosítja. Az ágazat nagyságrendileg 470 milliárd forint bevételre számított idén, azonban a járványügyi helyzet miatt a dísznövénytermesztéssel foglalkozó kertészetek, kereskedelemi árudák és zöldfelületi szolgáltatást végzők 60-70% bevételkiesést prognosztizálnak.

A kampány célja, hogy ösztönözze a vásárlókat a dísznövények, faiskolai áruk, egynyári és balkonnövények, évelő növények vásárlására, ugyanis „virágvásárlással sok munkahely megmenthető” – mondta Nagy István agrárminiszter április 21-én a Somogy megyei Szőlősgyörökön. Majd arra is emlékeztetett, hogy bizonyos növények értékesítését nem lehet a járványveszély utánra halasztani, mivel a megtermelt dísznövények jelentős része érzékeny, romlandó áru, és az optimális ültetési időszak elmúltával eladhatatlanná válik.

A teljes cikket ITT olvashatja.

A nyitókép illusztráció.


Hasonló cikkek