A Fehér Házban tárgyalt Orbán Viktor és Donald Trump

Donald Trump munkalátogatáson fogadta Orbán Viktor kormányfőt. Az amerikai elnök azt mondta: a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik. Kiemelte, azt is, hogy Magyarország büszke és jó tagja a NATO-nak. Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország büszke arra, hogy fontos ügyekben, például az illegális bevándorlás és a terrorizmus elleni harcban közösen lép fel az Egyesült Államokkal.

Donald Trump az M1-en és a CNN amerikai hírtelevízióban is közvetített képsorok szerint az épület egyik bejáratánál személyesen fogadta Orbán Viktor kormányfőt, akivel kezet fogtak, üdvözölték a fotósokat, majd beléptek az épületbe, ahol megkezdődött a hozzávetőleg egyórásra tervezett megbeszélésük.

A találkozó elején Donald Trump azt mondta, hogy jó munkát végzett Orbán Viktor, mert biztonságban tartotta az országát.
Azt is hozzátette, hogy a magyar kormány nagyszerű munkát végzett a keresztény közösség védelme érdekében. Megjegyezte, nagyon jó az Egyesült Államok kapcsolata Magyarországgal. Később pedig azt mondta, hogy Magyarország a NATO nagyon jó tagja. Donald Trump úgy fogalmazott: a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik.

Méltatta Trump azokat az erőfeszítéseket is, amelyeket a magyar kormány tesz az illegális migráció ellen. Leszögezte, hogy ez a jelenség Európában óriási problémát okoz, és az egyes országok különbözőképpen igyekeznek megbirkózni vele.

A magyar kormányfő szigorú ember, de nagy tisztelet övezi – hangoztatta.

Orbán Viktor a közös témák közül az illegális bevándorlást emelte ki

Orbán Viktor a sajtó előtt tett nyilatkozatában megköszönte az amerikai elnöknek a meghívást. Látogatásának fő céljaként az Egyesült Államok és Magyarország közti stratégiai szövetség kiterjesztését emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket.

A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangoztatta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik. Emlékeztetett arra, hogy a nép több alkalommal ezt a kormányt választott meg, és kijelentette, örömmel tesznek eleget ennek a feladatnak.

Hosszabb ideig tartott a találkozó, mint tervezték

A találkozó jóval hosszabb ideig tartott, mint tervezték, és egy szűk körű megbeszéléssel kezdődött, amelyen Donald Trump és Orbán Viktor mellett részt vett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Michael Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A szűk körű megbeszélést plenáris tanácskozás követte.

A találkozó előtt Orbán Viktor beírt a Fehér Ház emlékkönyvébe.

Donald Trump amerikai elnök a tájékoztatón Iránról szólva azt mondta: Irán nagy hibát követne el, ha megpróbálna fellépni az Egyesült Államok ellen, miután Washington repülőgép-anyahajót és harci gépeket küldött a térségbe.

Arra figyelmeztette Iránt: „ha csinálnak valamit, nagyon megszenvedik majd”. Arra az újságírói kérdésre, amely konkrétumokat tudakolt, az elnök csak annyit válaszolt: az érintettek „tudják, hogy mire gondolok”. Mindazonáltal azt hangoztatta, hogy az amerikai kormány egyelőre várakozó állásponton van.


Hasonló cikkek