A félegyházi fodrásztanulók az online megmérettetésen is remekeltek

A világjárvány okán bevezetett digitális oktatás a szakmák gyakorlati képzését is megnehezíti. Ám a félegyházi fodrásztanulók a nehezített körülmények ellenére két szakmai versenyen is helytálltak, a közelmúltban két online versenyen vettek részt.

Az elsőt a kecskeméti Gáspár András Technikum rendezte meg. A Gáspár Pomádé fodrászversenyen tizennégy város diákjai vettek részt. A megmérettetésre videófelvételeket és fényképeket kellett küldeni a versenymunkákról. A KSZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Technikum Szakképző Iskolája és Kollégiuma tanulói több kategóriá­ban is jeleskedtek. A 20-as évek frizurája kategóriában, második korcsoportban harmadik helyezett lett Ondó Diána. Felkészítője: Szabóné Vincze Anikó. Az iskola felnőttoktatásban tanuló diákja, Mohács Melinda pedig ötödik helyen végzett. Felkészítője: Téti Tímea.

A kiskunhalasi KSZC Dékáni Árpád Technikum Szépészet Kupa versenyén kozmetikus- és fodrásztanulók mérettették meg magukat. Ezen a versenyen élő közvetítésben nézte végig a szakmai zsűri a versenyfeladatok elkészítését. Látvány konty kategóriában több félegyházi tanuló is jeleskedett. Az első korosztályban első helyezett lett Szabó Lúcia Réka, második helyen végzett Kovács Emese, ötödik lett Patay Enikő. Felkészítőjük: Téti Tímea. A második korosztályban harmadik helyezett lett Vas Mercédesz. Felkészítője: Szabóné Vincze Anikó.

Révhegyi Andrea

Forrás: baon.hu

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök 

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek