A Feng Shui alkalmazása az íróasztalunkon (8. rész.)

A Feng Shui alapelveit sok híresség alkalmazza szerte a világban is, s még a modern nyugati üzleti világban is helye van. Azonban talán furcsán néznének ránk a munkahelyünkön, ha bagua-térképpel érkeznénk és megpróbálnánk átrendezni az irodánkat. A saját íróasztalunkat azonban bármikor a saját ízlésünk és elgondolásaink szerint alakíthatjuk, igaz?

Életünknek nagyjából a harmadát a dolgozóasztalunknál töltjük. Nem mindegy tehát, hol ülünk. Az alábbi ötletek segítségével , csupán az asztala átrendezésével, máris sokat tehet azért, hogy jobban érezze magát a munkával töltött idő során. Még az is lehet, hogy ezen múlik a jövőbeni előléptetése…

Munkahelyünkön elsősorban a feladatok minél jobb elvégzését kell biztosítani a „Gazdagság” és a „Karrier” oldalak erősítésével, de az „Egészség” területe  is fontos, valamint a „Segítőkész emberek” helye is kiemelt figyelmet érdemel.

Mindezeket a bagua-területeket rávetíthetjük az íróasztalunkra is, például az alábbiak szerint:

A cikk a kép után is folytatódik!

feng shui - íróasztal elrendezés

Érdemes a laptopot, számítógépet középen elhelyezni (karrier terület!), a fontos adatokat, információkat tartalmazó irataink a bal kezüknél kaphatnak helyet. Ide valók azok a tárgyak is, amelyek a tudást jelképezik: például egy angol nyelvkönyv. A telefonunk legyen a jobb kezünk felől: a Segítőkész emberek és utazás területének jót tesz, ha támogatóinkra emlékeztető tárgyakat helyezünk itt el. (Ez a szellemi segítőkre is vonatkozik, például kis angyalfigura formájában.) Aki utazásra vágyik, képeslapokat – vagy, ha van rá elég helye, földgömböt tegyen ide.

Bal oldalunkon elöl: a pénzügyi területet kerek levelű növényekkel vagy a gazdagságot szimbolizáló képekkel, szobrokkal erősíthetjük (díszes levélnehezéket tehetünk ide, esetleg aprópénz tárolhatunk egy üvegedényben), míg elegáns íróasztali lámpánkat ezen az oldalon, középen helyezhetjük el. Ide tehetjük az összegyűjtött névjegyeket, jelezve, hogy hírünk sok emberhez elért, de a céges emblémát hordozó tárgyaknak is itt van a legjobb helyük. Szeretteink fotóit a kapcsolatok területére tegyük, akár szép virágokkal kiegészítve.

A családi területen is jó helyük van az élő virágoknak, bonsaik-nak, vázáknak. Ide tehetjük a szép tájképeket ábrázoló naptárunkat, vagy éppen az ebédnek szánt szendvicsnek is ez a legalkalmasabb hely. A kreativitás is nagyon fontos, hiszen ez viszi előre a dolgokat: ennek helyére a saját kézzel készített dísztárgyainkat, vagy a gyermekeinktől kapott apróságokat helyezhetjük el.

Jó rendezgetést kívánok!

 

A témához kapcsolódó cikkeink:

Lakberendezés a Feng Shui és a gazdagodás szellemében

A tértiszítás jelentősége – Feng Shui sorozat, 3. rész

Hogyan kapcsolódnak össze a számok és jellemek a Feng Shuiban?

Az elemek egyensúlya a Feng Shuiban

Hogyan segíthet lakásunk harmonikusabb kialakításában a bágua térkép?

 

Képek forrása: www.pinterest.com


Hasonló cikkek