A Fidesz az európai konzervatívok között

Avatar

Az EP-ben is hasonló forgatókönyv lesz?

A Fidesz európa tanácsi delegációja csatlakozott az Európa Tanács Európai Konzervatív Frakció és Demokratikus Szövetség nevű frakciójához – közölte Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke hétfőn, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének egyhetes ülése hétfői munkanapjának keretében.

Németh Zsolt kiemelte, hogy az európai konzervatívok frakciójához való csatlakozás fontos lépést jelent az európai jobboldalon belüli együttműködés kialakításának irányába az Európa Tanács fórumán belül.

Szavai szerint a frakció meghatározó erejét mások mellett a brit Konzervatív Párt, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt, valamint két olasz párt, a Liga, valamint a Fratelli d’Italia tagsága jelenti.

Elmondta azt is, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének munkájában részt vevő tagjai továbbra is az Európai Néppártban (EPP) tevékenykednek. A közgyűlés két legnagyobb frakciójában ez által adottak a magyar érdekek képviseletének jó feltételei – tette hozzá.

A közgyűlés magyar delegációjának vezetője arról is tájékoztatott, hogy az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése hétfőn a közgyűlés politikai bizottságának elnökévé választotta meg őt. Ezzel összefügésben kiemelte:

az elnöki pozíció betöltése azért is fontos, mert ez által Magyarország még sikeresebben tudja majd megvalósítani a május 21-től kezdődő, fél éves európa tanácsi elnöksége munkaprogramjának prioritásait.

A politikus közölte az Európa Tanács magyar elnöksége a fél év során hangsúlyt kíván helyezni a nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartásának erősítésére, a nemzeti kisebbségek védelmére, a családvédelemre, a vallások közötti párbeszéd előmozdítására, a mesterséges intelligencia okozta kihívásokra adható válaszokra, illetve a kiberbűnözés kezelésére, valamint a környezetvédelem kérdéseire egyaránt.

Világ tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek