A gazdaság és a munkaerőpiac igényeihez igazodik a szakképzés Nógrádban

A napokban ünnepélyes keretek között aláírták a középtávú képzési szerkezetre vonatkozó fenntartói megállapodást a megyei szakképzési alapfeladatot ellátó fenntartók a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A fenntartói megállapodás célja, hogy az elkövetkező három tanévben lehetőség nyíljon az országos szakmajegyzékben meghatározott alapszakmákban képzéseket indítani.

A szakmai oktatásra jelentkezők közismereti oktatásban, ágazati alapoktatásban és szakirányú oktatásban vesznek részt. A megállapodás azokat az ágazatokat tartalmazza, amelyekben államilag finanszírozott szakmai képzések indíthatók, egyben meghatározza a beiskolázási létszámkeretek felső határait is. A fenntartói megállapodás tartalmára a területileg illetékes gazdasági kamara készített javaslatot, így jelen esetben ezt a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara végezte el. A munka során az alapvető szempont az volt, hogy az elkövetkezendőkben megvalósuló szakképzések megfeleljenek úgy a gazdasági igényeknek, mint a munkaerőpiaci keresletnek. Emellett fontos szempont volt az is, hogy a képzésekre a várható érdeklődésnek is megfeleljenek.

A megállapodás létrejöttével – a szakképzésért felelős miniszter döntése alapján meghatározott képzési keretszámok erejéig – az állam által finanszírozott szakképzésben mintegy 20 ágazatban, közel 4500 tanuló számára vált biztosítottá a megye négy fenntartójának 11 szakképzést folytató intézményében a szakmai oktatás elindításának lehetősége a 2021/2022-es tanévtől kezdődően.

A hivatalos eseményen a megyében működő intézmények fenntartóinak, azaz a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum, a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum, az Országos Roma Önkormányzat és a Semmelweis Egyetem képviselői írták alá a megállapodást, amelyet dr. Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hitelesített.

Kiemelt képünkön Dr. Tordai Péter, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke és Erdei Györgyné szakképzési vezető. Fotó: Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Lakatos Kati

Hírek szóban és írásban Nógyrád megyéből a PannonHírnök HazaiTükör rovatában. Küldetésem Gárdonyi után szabadon, Lámpás. A felnövő nemzedékek oktatása.

Hasonló cikkek