A gízai piramisoknál tartják az első egyiptomi kortárs művészeti kiállítását

Először rendeztek kortárs képzőművészeti kiállítást az ókor egyik legjelentősebb építményegyüttesénél, a 4500 éves gízai piramisoknál. A „Forever is now” elnevezésű kiállítás hatalmas méretű alkotásait, a piramisokhoz vezető ösvény mentén állították föl. A középpontban JR, francia művész acélból és hálóból készült alkotása áll, amelyen egy hatalmas kéz tart egy képeslapot. Ha az installációt megfelelő szögből, jobb oldalról nézzük, azt az illúziós hatást kelti, mintha a piramis csúcsa elválna az építménytől, és felette lebegne.

Több nemzetközi művész mellett, a szervezők Ai-Da robotot is meghívták, akit késztői a világ első ultrarealisztikus robot művészének alkottak meg. Ai-Dát azonban a határőrök tíz napik fogvatartottak, mivel a szemébe épített kamerái miatt azt gondolták kém. A robot a megfigyeléseire adott algoritmikus válaszok alapján rajzol.

Az egyiptomi Idegenforgalmi és Antikvitás Minisztérium, a Külügyminisztérium és az UNESCO támogatásával, a kiállítást a D’Égypt magánvállalkozás szervezte, amelynek célja saját elmondása szerint, az egyiptomi örökség megőrzése és az egyiptomi modern, valamint kortárs művészet nemzetközi ismertségének növelése. A kiálltás a vállalat negyedik művészeti eseménye, amelyet 2017 óta egy egyiptomi műemlék helyszínén rendeznek meg.

Nadine A. Ghaffar, a D’Égypt alapítója, a kiállítást az emberiség iránti remény jelének, és egy szerény tiszteletnek nevezte egy olyan civilizáció felé, ami kiállja az idők próbáját.Az egyiptomi kultúra ajándék az emberiségnek, és a kiállítás célja megmutatnia ezeket a kincseket a kortás művészettel való párbeszédben, nemzetközi szintéren. Az ókori Egyiptom hatást gyakorolt a világ minden részén alkotó művészre, így a művészeten keresztül elhozzuk a világot Egyiptomba, Egyiptomot pedig a világba.

Sherin Guirigis: Here have I returned

Gisela Colo’n: Eternity now

Alexander Ponomarev: Ouroboros

Lorenzo Quinn: Together

 

Képforrás: Pixcelle Photography


Hasonló cikkek