A gyermekek rossz szexuális nevelése miatt aggódnak Lengyelországban

A varsói főpolgármester által meghirdetett, úgynevezett LMBT-chartában szereplő, a gyermekek szexuális nevelésére vonatkozó intézkedések visszavonását kéri szerdán kiadott nyilatkozatában a lengyel püspöki konferencia. 

Előzőleg a lengyel kormánypárt is családellenesnek minősítette az intézkedéscsomagot. Az LMBT-charta nevű program oktatásügyre vonatkozó része magában foglalja egyebek között az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait követő szexuális nevelés bevezetését az iskolákban. A melegek iránti erőszak megelőzéséről, ezen belül egy meleghostel megnyitásáról is szó van, valamint az LMBT-társadalom sportklubjainak és kulturális intézményeinek támogatásáról, melyet több más lengyelországi önkormányzat is bejelentett.

A püspökök a leginkább nyugtalanítónak a pszichoszexuális és nemi identitást figyelembe vevő iskolai szexuális nevelés bevezetését találják, mely “könnyen megfoszthatja a szülőket attól, hogy hatással legyenek gyermekeik nevelésére”. Az egyház fontosnak tartja a gyermekek szexuális nevelését, a tervezett program nyomán viszont a “brutális módon” ismerkednének meg az anatómiával, a szexualitás fiziológiájával, a nemi kapcsolatok nemcsak a férfi és nő viszonyán alapuló formáival.

Elzbieta Rafalska családügyi miniszter szerint a charta sérti a család autonómiáját. Anna Zalewska oktatásügyi miniszter szerint pedig “a charta nincs összhangban a lengyel alkotmánnyal és az érvényes oktatási programokkal.” A LMBT-charta ellen a katolikus szülőket, illetve orvosokat tömörítő szervezetek és a lengyel protestáns egyházak vezetői is tiltakoztak.

A kezdeményezést a Modern (Nowoczesna), valamint a parlamenten kívüli Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) és a Zöldek üdvözölték. “A charta kapcsán nagyon sok a félreértés, hazugság és manipuláció. A szülők jóváhagyása nélkül a varsói iskolák oktatási programjában semmilyen változást nem vezetnek be.” – mondta a varsói főpolgármester-helyettes Pawel Rabiej. “A PiS gerjeszti az LMBT-közösség, valamint az őket támogató emberek elleni hajszát.”- hívta fel a figyelmet az SLD szóvivője. Malgorzata Tracz (Zöldek) szerint pedig “a charta lépés a normalitás, az esélyegyenlőség irányában.”

Forrás: bumm.sk, mti

Nyitókép forrása: thearda.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek