A hemelnickiji magyarok is őrzik a Szent István-i eszmét

A Hmelnickiji Magyarok Szent István Egyesülete a hagyományokat követve méltatták államalapító királyunk napját.

Szikora Attila, a közösség elnöke elmondta, félszáznyian gyűltek össze a Magyar Házban, ahol az ünnepi program fénypontja ezúttal is a csárdás volt, melyet Timur Okszána tanított be.  Immár az is hagyomány, hogy – mivel nincs a városban magyar vonatkozású emlékjel – az „emlékezés” szobránál koszorúznak.

Szikora Attila megemlítette, hogy a Magyar Ház a kis közösség igazi otthonává vált, a kulturális programok mellett vasárnapi iskola működik, magyar nyelvtanfolyamot szerveztek.

A hmelnickiji magyarok „terjeszkednek” – jegyezte meg az elnök. A viszonylag közeli Ternopilben tucatnyi magyarral vették fel a kapcsolatot, s már az ottani egyesület megalapításán fáradoznak, melyet II. Rákóczi Ferencről neveznek el.

 


Hasonló cikkek