A hét színháza – A Kaposvári Roxínház

2000 őszén alakult meg, hogy a környékbeli fiatalokat és időseket szórakoztassanak zenés-, táncos- és színházi produkciókkal. Társulatát lelkes amatőrök alkotják, akik iskola mellett állítják színpadra a különböző musicaleket, rockoperákat, zenés produkciókat.

Komplett színházi előadásiak mellett rövidebb operettek és musicalek is szerepelnek a produkcióik között, ezzel lehetőséget biztosítva arra, hogy vidéken, kisebb színpadokon is fölléphessenek, szélesebb körben terjesztve ezzel a kultúrát. Sikereik az országhatáron túlra is kiterjednek, felléptek már Erdélyben, Horvátországban és Szlovéniában is.

Ízelítő a társulat Vuk című előadásából

2010-ben jubileumi 2 órás műsort adtak a Csiky Gergely Színház színpadán, mely hatalmas sikert aratott. 2011-től különböző bérletekkel lehetőséget nyújtottak, hogy minden korosztály megtalálhassa a számára legmegfelelőbb kulturális kikapcsolódást. Jelenleg több mint 2000-ren látogatják az intézményt, a társulat pedig 150 főnél is többet számlál.

A Kaposvári Roxínház mára a régió egyik meghatározó, független színházává nőtte ki magát, mely egyedülálló produkcióival, professzionális színvonalon szórakoztatják a közönséget a legkisebbektől egészen az idősekig.

Forrás: Kaposvári Roxínház, Wikipédia


Fritsi Péter

Gyerekkorom óta szoros kapcsolat fűz a könyvekhez, olvasáshoz. Legfőbb életterem a könyvtár. Könyvtárosi munkám mellett újságírással foglalkozom.

Hasonló cikkek