A hétvégén rendezik meg a hagyományos kolbászfesztivált Érsekújvárban

November 8-án, és 9-én rendezik meg a hagyományos kolbászfesztivált Érsekújvár főterén.

A hétvégi programot a helyi éneklő- és tánccsoportok fellépése nyitja meg, amit a tökfaragó verseny kiértékelése követ, majd hazai és magyarországi zenekarok adnak koncertet.

A kolbászkészítő verseny szombaton reggel a versenyzők regisztrálásával kezdődik. A csapatoknak sütni való kolbászt kell készíteniük a nyersanyagokból, és egy 30 centiméteres nyers kolbászt kell leadniuk a zsűrinek. A zsűri nemcsak a megsütött kolbász ízét fogja értékelni, hanem a tálalást és a standok díszítését is „Minden versenyző azonos feltételekkel indul, a zsűri pontszámai alapján arany-, ezüst- és bronzsávos minősítéssel értékelik a versenyzőket.” – közölték a szervezők.

A szombati versenyt is kultúrműsorok kísérik, népi együttesek, az érsekújvári Csemadok-alapszervezet csoportja, valamint zenekarok lépnek fel.

Forrás: tasr, bumm.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek