A hónap gyerekkönyve D. Tóth Kriszta ajánlásával

A Szívünk rajta 2014-ben indult a Bookline és az Unicef Magyar Bizottság közös könyvajánló programjaként, melyhez a Libri 2017-ben csatlakozott harmadik tagként. A kezdeményezés célja megkönnyíteni a szülők könyvválasztását, hogy gyerekeiknek az életkorukhoz és érdeklődésükhöz legmegfelelőbb könyveket választhassák.

Az idei év augusztusában D. Tóth Kriszta ajánlja Marie-Aude Murail francia írónő A lélekdoki című könyvét, mely egy sorozat első részeként jelent meg a Könyvmolyképző Kiadó Vörös Pöttyösei közt.

„Gigantikus meglepetést okozott ez a könyv. A nekem picit idegen, hörcsögös borítón belül ugyanis igazi kincset találtam; érzékenységet, relevanciát, valódi témákat, egészen finom humorral átszőtt nyelvezetet és kidolgozott, szeretni való karaktereket. Nagyon mai történet ez, benne olyan fontos, sokszor tabusított témákkal, mint az internalizált rasszizmus, a transzneműség, az egyedülálló apák élete, vagy épp maga a kamaszkori pszichoterápia. De mindez mégsem nehéz vagy sok – ellenkezőleg: természetes, ahogy ezek a témák, jelenségek az életünk természetes részei, akár beszélünk róluk, akár nem. Fontos eszköz lehet a közös kommunikációban ez a kötet minden családnak, ahol tizenéves gyerekek (is) vannak.”

A könyvről többet is megtudhat, valamint ha elnyerte tetszését, meg is tudja vásárolni ITT.

A szerzőtől külön ajánlom még a Lakótárs kerestetik, az Oh, boy! és a Tartós hullám című könyveket is olvasásra.


Hasonló cikkek