A hőstenor című bohózat lesz a Veszprémi Petőfi Színház új évadának első bemutatója

Ken Ludwig A hőstenor című bohózata lesz a Veszprémi Petőfi Színház új évadának első bemutatója – mondta a teátrum igazgatója a színház hétfői évadnyitó társulati ülésén, ahol a színház fiataloknak szóló pályaorientációs képzésének indulását is bejelentették.

    Oberfrank Pál az elmúlt évadot értékelve elmondta: a koronavírus-járvány idején a társadalmi felelősségvállalás felerősödött, és megtalálták a módot arra, hogy különböző formában kapcsolatba kerüljenek a közönséggel. Hozzátette: a pandémia ellenére 26 581 nézője és több mint ötezer bérletese volt az elmúlt évadban a teátrumnak.
Az igazgató tájékoztatása szerint az új évadban A hőstenor szeptemberi bemutatója után Anthony McCarten és Lőkös Ildikó A mindenség elmélete című, Stephen Hawking életét bemutató darabját, Huszka Jenő és Martos Ferenc Lili bárónő című operettjét, William Shakespeare vígjátékát, az Ahogy tetsziket, valamint Lévay Szilveszter és Michael Kunze Mozart!-musicaljét láthatja a közönség a színházban.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben Piros Ildikó Abigél titkai című Szabó Magda-estjét, Lengyel Nagy Anna Élet.történetek.hu című sorozatának két részét – A mi Józsinkat és az Erzsikét -, Gyökössy Zsolt Móricz múzsái című drámáját, Lezsák Sándor 80 vödör levegő című tragikomédiáját, valamint egy Pilinszky-emlékestet is színpadra állítanak.
Gyermekszínházi bemutatóként Weöres Sándor A holdbéli csónakos című mesejátékát, Bozsó József és Kocsák Tibor Hagymácska című mesemusicaljét, az ifjúsági előadások közt pedig Erick Kästner regényét, A két Lottit viszik színre. Emellett Dvorák Gábor rendezésében Egyperceseket és József Attila-estet is láthatnak a fiatalok, és a Kabóca Bábszínházzal közös produkcióként készül Katona József Bánk bánja.

Az évadnyitón Brányi Mária (Fidesz-KDNP), Veszprém alpolgármestere arra buzdított mindenkit, tegyenek meg mindent egészségük megőrzéséért, hogy a járványveszély ellenére is minél több előadáson találkozhassanak a nézők és a színészek.
A társulati ülést követően a színház vezetése sajtótájékoztatón számolt be a PetőfIfiakadémia kezdeményezésről. Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes elmondta: a két évadon keresztül szombati napokra tervezett pályaorientációs képzéseken a 13-18 éves fiatalok ismerkedhetnek meg a különféle színházi szakterületekkel.


Hasonló cikkek