A Huawei pert indított az Egyesült Államok ellen

A kínai távközlési cég azt kifogásolja, hogy az amerikai kormányzat törvényes eszközzel tiltotta meg a kormányzati szerveknek és ügynökségeknek, hogy olyan cégekkel szerződjenek, melyek a Huawei által gyártott berendezéseket használnak.

„Az amerikai kongresszus sorozatosan képtelen bármilyen bizonyítékkal alátámasztani, hogy miért korlátozza a Huawei termékeit. Utolsó eszközként kénytelenek vagyunk jogi eszközökhöz folyamodni” – idézi a vállalat közleménye Kuo Pinget, a Huawei soros elnökét. Kuo úgy véli, hogy a Huaweijel szembeni diszkrimináció nem csak törvényellenes, de a tisztességes versenynek és így végső soron az amerikai fogyasztóknak is árt. Sencseni sajtótájékoztatóján Kuo Ping azzal is megvádolta az Egyesült Államokat, hogy feltörte a vállalat szervereit, és jogellenesen hozzáfért a cég elektronikus levelezéséhez. Donald Trump amerikai elnök tavaly augusztusban iktatta törvénybe a megtámadott rendelkezést.

A kínai vállalat egy texasi szövetségi bíróságon adta be keresetét. Bár a cég piaci részesedése elenyésző az Egyesült Államokban, a Huawei úgy véli, hogy a törvényi tiltás ellehetetleníti a párbeszédet Washingtonnal a nézeteltérések tisztázása érdekében. [interestingbar group=”interesting”] A magánkézben lévő távközlési óriásvállalat kommunikációs és jogi kampányt is indított az elmúlt hónapokban, mert Washington szövetségeseit is igyekszik rávenni, hogy mellőzzék a Huaweit az ötödik generációs mobilhálózatok kiépítésénél. Washington egy 2017-ben elfogadott kínai törvényre hivatkozik, amely arra kötelezi a kínai vállalatokat, hogy működjenek együtt a kínai hírszerzéssel. Zsen Cseng-fej, a Huawei alapítója és elnök-vezérigazgatója korábban leszögezte, hogy a cég eddig sem osztott meg, és a jövőben sem fog semmilyen adatot megosztani a kínai hatóságokkal.

A Huawei jelenleg a világ második legnagyobb okostelefon-gyártója és a vezető a távközlési berendezések piacán.

Forras: hirado.hu


Hasonló cikkek