A járdán hajtva menekült a rendőrök elől egy körözött férfi Pozsonyban

Pozsonyban egy sofőr a járdán hajtva menekült a rendőrök elől. Az illető ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki, eltiltották a gépjárművezetéstől, az autójában ráadásul kábítószereket találtak.

Az eset vasárnap este történt és a pozsonyi rendőrség tájékoztatott róla a közösségi hálón. A sofőr a Majerníkova utcai parkolóból hajtott ki, ekkor vette észre a rendőröket. Felhajtott a járdára, és a városközpont felé vette az irányt.

A rendőrök egy megafonnal felszólították őt, hogy álljon meg, az illető azonban tovább hajtott, veszélyeztetve a gyalogosokat és a közlekedés más résztvevőit is. Menekülés közben megrongált egy útjelző táblát.

A rendőrök üldözőbe vették az autót. Először egy figyelmeztető lövést adtak le a levegőbe, a sofőr ezt is ignorálta. A második lövés már az autót találta el, a férfi erre megállt.

Mint kiderült, a 48 éves sofőr ellen elfogatóparancsot adtak ki, emellett a gépjárművezetéstől is eltiltották, az autójában pedig a rendőrök kábítószereket találtak. A férfit és a mellette utazó 27 éves nőt is őrizetbe vették.

Az autós üldözés során senki sem sérült meg.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek