A jelölőgyűléseken Trump lett a győztes

Az Egyesült Államokban a Republikánus párt iowai hétfői jelölőgyűlésein (caucus) Donald Trump elnök lett a győztes a szavazatok 96,6 százalékával.

Alig fél órával az urnák zárása után a republikánusok már – ha nem is a teljes eredményt – de a várható végeredményt tették közzé. A párt jelölőgyűlései – a Demokrata Párt híveiével ellentétben – titkos szavazással zajlottak, azaz a szavazócédulát egyszerűen el kellett helyezni az urnákban, így az egész folyamat egyszerűbb és gyorsabb volt.
Az első eredményeket az NBC televízió közölte, amelyek szerint Donald Trump a voksok több mint 96 százalékát kapta meg. Két vetélytársa, Joe Walsh egykori kongresszusi politikus és Bill Weld, Massachusetts állam volt kormányzója alig több mint 1-1 százalékos támogatottságra tett szert.

Az első részeredmények szerint Walshra a szavazók 1,3 százaléka voksolt, míg Weld a szavazók 1,6 százalékának rokonszenvét nyerte el.
A végeredményt az urnazárást követően mintegy két órával tették közzé. E szerint Trump elnök a választók 96,6 százalékának bizalmát és támogatását szerezte meg. Walsh és Weld szavazatainak aránya nem változott az első eredményekhez képest.
Donald Trump hétfőn a Twitteren többször is buzdította iowai híveit. “Iowai republikánusok, menjetek el ma a jelölőgyűlésekre. A nagyszerű kereskedelmi megállapodások megvannak Kínával, Mexikóval, Kanadával, Japánnal, Dél-Koreával és még többekkel is.

Évtizedek várakozása után nagyszerű idők köszöntenek a farmereinkre, állattenyésztőinkre, kisiparosainkra és mindenkire” – írta az egyik mikroblog-bejegyzésében az elnök. Önmagára utalva hozzáfűzte: “ezt senki más nem tudta volna elérni!”.
Egy másik bejegyzésében a 2020-as elnökválasztási kampányának videóklipjét csatolta.
Az elnök kampánycsapata több mint nyolcvan embert mozgósított az elmúlt hetekben ebben a középnyugati államban. Ott kampányolt mások mellett például Mike Pence alelnök és Rick Perry energetikai miniszter is. Maga Trump a héten csütörtökön tartott választási nagygyűlést Des Moines-ban, Iowa fővárosában.


Hasonló cikkek