A kassai Thália decemberre tervez

Novemberben nagy valószínűséggel nem nyitja ki a kapuit a nézők előtt a Thália Színház. Decemberben viszont – ha addig kitart a korlátozások feloldása – a Rédli Károly rendezte Parasztopera online és kőszínházi premierjére gyakorlatilag egyszerre kerülhet sor – közölte Szpisák Gyula.

A kassai színház vezető menedzsere hozzátette: természetesen most is dolgoznak, folytatják a januárra átütemezett két egyfelvonásos, a Karantén és a Grace és Gloria próbáit, emellett az újranyitás is komoly szervezőmunkát igényel: „Ez azért kicsit bonyolultabb folyamat, mint hogy a miniszterelnök bejelenti, hétfőtől nyithatnak a színházak, és mi máris játszani tudunk. Egyebek mellett azt is fel kell mérnünk, mit gondolnak erről az egészről a nézők, egyáltalán el mernek-e most jönni a színházba.”

Szpisák elmondta, a jelenleg érvényes rendelkezések szerint a Tháliában 100 fő foglalhatna helyet a nézőtéren; decemberben a formálódó tervek szerint a hazai előadásokat játszanák le. Ugyanakkor a kassai társulat hagyományosan sokat „tájol”, a külső helyszíneken tartandó előadások sorsa pedig még bizonytalanabb: a fogadó intézményektől, jellemzően művelődési házaktól függ, fél házzal számolva is megéri-e számukra meghirdetni a Thália vendégjátékát.

A színház a tavaszi tapasztalatok alapján döntött arról, hogy a 2020/2021-es évad új bemutatóit a koronavírus-helyzet függvényében részben vagy egészben online térbe helyezi át, így esetleg olyan nézők is jegyet váltanak és megnézik a streamelt előadásokat, akik fizikailag nem jutnak el Kassára.

Bár a Parasztopera online premierjét korábbra tervezték, a szolgáltató oldalán felmerült akadályok miatt ez decemberre marad. Azzal számolnak, hogy a következő új produkciókról is készül felvétel, és néhány korábbi darabot is megosztanak ilyen módon a közönséggel. A tervek szerint látható lesz a Noszty fiú eset Tóth Marival, a Kaland, és felveszik, majd streamelik az utóbbi évek egyik legzajosabb tháliás sikerét, a 2014-ben bemutatott és máig játszott palóc Portugált is.

Forrás: ujszo.com


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek