A kecskeméti általános iskolások KRESZ-Szafarin versengtek

A KRESZ-Szafarit szerdán rendezték meg  a Kecskeméti Vadaskert előtt, melyen a megye általános iskoláiból nyolc negyedikes osztály versengett egymással. Múlt szombaton kezdődött és csütörtökön zárul az Európai Mobilitási Hét, melyhez Kecskemét is több programmal csatlakozott.

 

A főszervező a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság volt

 

A főszervező a Bács-Kiskun Megyei Balesetmegelőzési Bizottság volt, a munkába bekapcsolódott még a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a megyei Tűzmegelőzési Bizottság, valamint az Egy Csepp Tűz Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

A negyedikes gyerekekből álló csapatoknak 8+1 állomáson kellett teljesíteniük. A tanulók játékos feladatok keretében ismerhették meg a biztonságos közlekedés és a tűzvédelem szabályait. A helyszínen egy tűzoltó kocsit is megismerhettek közelebbről a gyerekek. Az eredményhirdetést a vadaskert színpadánál tartották meg. A díjakat Dudásné Tóth Erika rendőr őrnagy, Bogasov István önkormányzati főtanácsadó és Tokovics Tamás, a vadaskert igazgatója adta át.

 

Első lett a kiskőrösi Bem József Általános Iskola csapata

 

Első lett a kiskőrösi Bem József Általános Iskola csapata, második az izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola 4/a, harmadik pedig az iskola 4/b osztálya. Az első helyett plusz ajándékként egy gondozók által vezetett vadaskerti látogatást is nyertek a Vadaskert felajánlásával. További csapatok érkeztek még Kecskemétről a Magyar Ilona Általános Iskolából, a Béke Általános Iskolából, illetve a kiskunfélegyházi Waldorf iskolából. Senki sem távozott üres kézzel, minden gyermek kapott ajándékot. – írja a BAON.hu

Révhegyi Andrea

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek