A kettős állampolgárságról dönthet az ukrán parlament

Akár már a héten az ukrán parlament napirendjére kerülhet a kettős állampolgárságot szabályozó törvénytervezet – tájékoztatott a mukachevo.net.

A hírt Viktorija Szjumar ellenzéki képviselő osztotta meg, amit később Dmitro Razumkov házelnök is megerősített.

A Ráda alelnöke Ruszlan Sztefancsuk elmondta, a kettős állampolgárság intézményének megvalósíthatóságáról egyeztettek az ukrán diaszpóra és az Ukránok Világszervezete vezetőivel, s nem automatikusan terjesztenék ki annak lehetőségét, hogy a külhonban élők felvehessék az anyaország állampolgárságát, hanem minden egyes ország esetében külön döntenének. Feltételezhetően ez azt a célt szolgálná, hogy az Oroszországban élők más megítélés alá essenek.

Az Európai Szolidaritás (a Perto Porosenko volt államfő vezette párt) és a Batykivscsina hevesen ellenezi a törvénytervezet napirendre tűzését. Julija Timosenko egyenesen úgy fogalmazott, hogy ez a jogszabály előkészíti Ukrajna szétesését.

Mint az ismert, jelenleg Ukrajna nem ismeri el a kettős állampolgárság intézményét. Az sem ismert, hogy a tervezet miként érintené az országban élő kettős állampolgárok jogviszonyát.


Hasonló cikkek