A kínai elnök nem mindenben állt ki nyíltan Oroszország mellett

Moszkva méltányolja Peking „kiegyensúlyozott álláspontját” Ukrajnával kapcsolatban – mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök Hszi Csin-ping kínai elnöknek kettejük megbeszélésén Szamarkandban.

 

 

Tajvan ügyében Putyin Kína mellé állt

 

A Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) üzbegisztáni csúcstalálkozóján Tajvan ügyében Putyin Kína mellé állt, mint mondta, támogatja Kína területi egységét, és elítéli az Egyesült Államok és szövetségesei „provokációit”.

Bár Kína az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban Oroszországhoz áll közelebb, Hszi Csin-ping nem tett egyértelműen Oroszországot támogató kijelentést a háborúval összefüggésben. Meglehetősen homályos nyilatkozatban csupán annyit mondott, hogy országa „kész a kölcsönös segélynyújtáson” alapuló együttműködésre Moszkvával kereskedelmi, mezőgazdasági és egyéb területeken egyaránt. A kínai elnök hozzátette, a két országnak pozitív, elsődleges szerepet kell játszania a jelenleg „káosz sújtotta világ stabilitásának előmozdításában”.

 

A belarusz elnök is találkozott a kínai elnökkel

 

A szamarkandi csúcson ott volt a belarusz elnök is, aki szintén találkozott Hisz Csin-pinggel. Aljakszandr Lukasenka ezt a lehetőséget használta fel, hogy megpróbáljon új lehetőségeket nyitni országa gazdasága számára, amely az orosz gazdaságnál jobban megsínyli a nyugati szankciókat. Egy másik találkozón Ilham Aliyev azeri elnök és fő szövetségese, Recep Tayyip Erdogan török elnök vitatta meg a hegyi-karabahi konfliktus legújabb fejleményeit.

A Sanghaji Együttműködési Szervezetet Oroszország, Kína és több térségbeli ország 2001-ben alapította. Pénteken többek közt megvitatják Irán csatlakozási kérelmét is.

Forrás: euronews.com

Fotó: euronews.com, Hszi Csin-ping és Vlagyimir Putyin szamarkandi találkozójukon

 

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!

 


Hasonló cikkek