A kolumbiai békemegállapodás veszélyezteti a dél-amerikai ország esőerdőit

Tömeges erdőirtáshoz vezetett Kolumbiában a mintegy félévszázados erőszakot lezáró kolumbiai történelmi békemegállapodás a dél-amerikai ország és brit kutatók tanulmánya szerint.

Négy éven át tartó tárgyalások után írta alá 2016-ban a kolumbiai kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) a békemegállapodást, amely 52 évnyi polgárháborút zárt le hivatalosan, amelyben mintegy 220 ezer ember halt meg és több mint hétmillióan kényszerültek otthonuk elhagyására.

A polgárháború idején Kolumbia egy ökológiailag jelentős térsége, amelyet a kutatók Andok-Amazonas biodiverzitás hídnak neveztek el, a FARC gerillái által ellenőrzött veszélyes terület volt, ahová ember ritkán tévedt el. A híd onnan kapta nevét, hogy összeköti az Andok hegységet az Amazonas esőerdőivel, a területen három nemzeti park terül el, amelyek több ezer ritka, egzotikus fajnak adnak otthont, köztük olyanoknak, amelyek már 22 millió éve élnek a térségben.

A FARC gerilláinak leszerelése után a térségben hatalmi vákuum keletkezett, amelyet kihasználtak a nagy ültetvények tulajdonosai, akik aggasztó mértékű erdőirtásba kezdtek, hogy mezőgazdasági területeket nyerjenek illegális kokacserje termesztéshez.

Hivatalos kolumbiai források szerint 2017-ben több mint 219 ezer hektárnyi erőt – óránként 35 futballpályányi területet – irtottak ki a térségben. Természetvédők nemzetközi csoportja és kolumbiai, brit tudósok felszólították a kolumbiai kormányt, nyilvánítsa védetté a területet leállítandó az erdőirtást és a fejlesztéseket.

A Conservation Letters című tudományos folyóiratban a kutatók tanulmányban mutatták be miként hat a nagymértékű erőirtás a térségre.

 “A fák rendszeres irtása megszakít egy fontos összeköttetést az Andok és az Amazonas között, amely létfontosságú szerepet játszik az állatok és növények fejlődésében.

Ha korán fellépünk ellene, megőrizhetjük a térséget és fenntarthatjuk ezen két pótolhatatlan ökoszisztéma közötti kapcsolatokat” – idézte Chris Jiggins professzort, a Cambridge-i Egyetem kutatóját, a tanulmány egyik szerzőjét a Phys.Org tudományos ismeretterjesztő hírportál.

A szakemberek szerint a térségbeli erőirtás az emberek számára is problémát jelent – az esőerdők talaján nem könnyű mezőgazdasági tevékenységet folytatni. “Ez nem termékeny mezőgazdasági talaj, nem lesz könnyű azoknak az embereknek, akik ezeken a hegyoldalakon akarnak megélni” – magyarázta Jiggins professzor.


Hasonló cikkek